Átalakítják az OKJ-s képzéseket, 2020. szeptember 1-jétől a legtöbb OKJ-s szakképesítést csak nappali vagy esti tagozaton, szakképző iskolában lehet majd megszerezni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint az OKJ-s képzések átalakításának célja a szakképzés további erősítése és a munkaerőpiachoz való jobb igazodás.
2020. szeptember 1-jétől a legtöbb OKJ-s szakmát csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt. A korábbi 27-el szemben 196 ilyen szakképesítés – „alapszakma” -, illetve szakképesítés-ráépülés szerepel az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendeletben, amely a Magyar Közlöny szeptember 30-ai, 162. számában jelent meg. Az úgynevezett részszakképesítéseket, amelyekből 73 szerepel a listában, viszont csak iskolarendszeren kívüli, tanfolyami formában lehet majd elsajátítani, amelyért fizetni kell. A felnőttoktatással foglalkozó cégek 2020. december 31-ig kaptak haladékot: eddig indíthatnak a régi OKJ szerinti, iskolarendszeren kívüli képzéseket, ezek szakmai vizsgáját pedig 2022. december 31-ig kell lebonyolítani. A kormányrendelet megjelenése kapcsán az Innovációs és Technológiai Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a cél a teljes foglalkoztatás, az, hogy a gazdaság igényeihez idomuljon a szakképzés, és a munkaerőpiacon értékes és használható szakképesítések legyenek a képzési kínálatban egy sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, egymásra épülő rendszerben. Az alapszakmák megszerzésére már az iskolai rendszerben (technikumokban, szakképző iskolában) is lesz lehetőség, amelyre további szakképesítések építhetőek. Az ITM szerint egy olyan új képzési rendszer bevezetése a cél, amely átláthatóbb a munkavállalók és a munkáltatók számára is, és jobban igazodik a gyorsan fejlődő gazdasági környezet igényeihez. A most megjelent kormányrendelet már ennek megfelelően jelöli meg a jövőbeni szakmák új rendszerét, a 2020/2021-es tanévben indításra kerülő képzések listáját. Így a szakmát választók sokkal átláthatóbb és egyértelműbb képesítések közül tudnak majd választani, az eddig az OKJ-ban szereplő több mint 700 szakképesítés helyett a szakképző intézmények jövőre 174 szakma képesítését tudják kínálni. Ezenkívül a lista tartalmazza azokat a rész-szakképesítéseket is, amelyekre majd SNI-tanulók jelentkezhetnek, valamint a művészeti képzéseket – áll a közleményben.
Forrás: eduline.hu