Újraszervezték a gyártást, megmarad a szarvasi kávéfőzőt is gyártó cég, miután a Szarvasi Háztartásigép Kft., a Deerplast Kft. és néhány korábbi alkatrész-beszállító megegyeztek. A közlemény szerint a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. (Vasipari) célja korábban is a kávéfőzőgyártás megújítása volt, viszont a Vasipari lámpa körüli gyártási nehézségek miatt erre már nem maradt lehetőség és tőke.
A fizetésképtelenség miatt kérdőjeleződött meg a további tevékenység, viszont bevontak külső befektetőket, és hónapok óta dolgoztak a folytatáson. A Szarvasi Háztartásigép Kft. ötvennyolc korábbi Vasipari-dolgozót tud tovább foglalkoztatni. Az MTI szerint évente százezer kávéfőző eladásával terveznek. Jelenleg hat típusú gépet gyártatnak és forgalmaznak. Januárban számoltunk be róla, hogy valamennyi alkalmazottját, tehát több mint négyszáz embert elbocsátott a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. A vállalkozás másfél milliárdos beruházással próbálkozott, de azzal sem tudta elkerülni a teljes létszámleépítést. Bár most megmenekülni látszik a helyi kávéfőzőgyártás, de így is csak a korábbi munkavállalók töredékét tudják alkalmazni. A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani.
Forrás: magyarhang.org