A jelenlegi munkaerőhiány lehetővé teszi, hogy a munkavállalók könnyebben váltsanak, hiszen legtöbbjükre van kereslet, sőt egyes munkakörökben, pozíciókban a cégek egymásra licitálva versengenek értük, csábítják el őket egymástól.
A cégek szeretnék kiválasztani a lojális munkavállalót, az interjúk során erre nagymértékben fókuszálnak. A Számvető.hu kiszámolta, hogy 10 éves távlatban akár 50%-kal is többet kereshet az, aki ez idő alatt többször is munkahelyet vált, mintha ezt nem teszi meg. Az oldal a helyben maradók esetében átlagosan évi 4%-os béremelkedéssel számolt, a munkahelyet váltók esetében pedig tíz év alatt öt váltással, és minden alkalommal az előzőnél 15%-kal magasabb kialkudott bérrel. A cikk következtetése tehát az, hogy a hűség nem igazán kifizetődő, akkor sem, ha nem könnyű a komfortzónából egy váltásnál kilépni. Ha pedig valaki nem akar kilépni, akkor merni kell kérni és alkudni a jelenlegi munkahelyén is a munkavállalónak. A HR Portal által megkérdezett HR szakemberek szerint a cégek nem egyszer pánikszerűen, ad hoc módon reagálnak, amikor a hiánnyal szembesülnek. Gyakran nincsenek kidolgozott HR stratégiák, transzparencia, vagy átlátható bértábla, ami megoldást jelenthetne. Dienes Mirtill, HR szakértő szerint sajnos nem tart ott a piac, hogy a cégek akkora béremelést hajtsanak végre, hogy a bérek kiegyenlítődjenek. Így míg kulcspozíciókban magasabb a bérfejlesztés, addig egyéb munkakörökben többnyire csak 3-5%-os. Előfordul, hogy csak az utolsó pillanatban, a kilépést próbálja a vezető béremeléssel megakadályozni. Mint mondta, olyan is előfordul extrém esetben, hogy valaki felmond, később újra jelentkezik, így magasabb bérrel veszik vissza. „A lojalitást a cégek nyilvánvalóan értékelik, de nem mindig jutalmazzák kellőképpen. A magasabb bér elérését jobban el tudom képzelni olyan esetben, amikor valaki felsőbb pozícióba lép, vagy mobilis. Ha helyileg kötött, nem feltétlen lesz egy kistelepülésen több a fizetése, csak legfeljebb más előnyökhöz jut. Sajnos, még mindig elég sokan a minimálbért fizetik, főleg ha nem csak multikban gondolkodunk, hanem a kisvállalkozásokban is.
Forrás: hrportal.hu