A foglalkoztatottság Magyarországon már eléri a 70%-ot. Miközben a nőknél csökkent, a férfiaknál stagnált a mutató, a 15-24 évesek között nőtt a munkanélküliség és egyre több nyugdíjas is dolgozik. A férfiaknál érdemben nem változott az álláskeresők és munkanélküliek száma, viszont a nők esetében a számuk 9,4 ezer fővel, 68 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,4 százalékponttal, 3,2 százalékra csökkent.
A férfiaknál viszont a 15-24 éves munkanélküliek száma 34 ezerre nőtt, ami 1,3 százalékpontos emelkedést jelent, a csoporton belüli arányuk így 10,8 százalékra nőtt. Így ez a korcsoport adja a munkanélküliek több mint ötödét egymaga. A legjobb munkavállalási korúak, vagyis a 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 2,9 százalékra csökkent, az 55-74 éveseké 2,5 százalék volt. Problémát jelenthet, hogy tartósan munkanélkülinek az összes nem alkalmazott magyar 35,6 százaléka, mivel ők legalább egy éve kerestek állást. Súlyukat mutatja az is, hogy átlagosan 14,4 hónap volt az az idő, amit nem dolgoztak. A munkanélküliségi ráta a 15-74 évesek körében Nyugat- és Közép-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, 1,7, valamint 1,8 százalékos értékekkel. A legmagasabb, 6,3 százalékos munkanélküliség Észak-Alföldet jellemezte. A régiók többségében a munkanélküliségi ráta stagnált, vagy kismértékben csökkent, a legnagyobb változás Dél-Dunántúlon volt, ahol a ráta értéke 1,3 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 3,1 százalékkal, 248 ezer főre nőtt – közölte a KSH. Az idén április-júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 511 ezer fő volt, 36 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,0 százalékra emelkedett. Jelentősen emelkedett viszont a nyugdíj előtt álló korcsoport (55-64 évesek) foglalkoztatottsági aránya 2,6 százalékponttal nőtt 56,1 százalékra. Létszámuk már eléri 696 ezer főt.
Forrás: napi.hu