Nagy gond a munkaerőhiány, amit az is fokoz, hogy sok nő nem tud visszatérni szülés után a munkaerőpiacra. Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR Vezérigazgató-helyettese szerint a munkaerőhiányra a kismamák egy olyan utánpótlást képeznek, ami megoldást jelenthet.
A szakember hangsúlyozta: a sokszínű, nyitott csapatok amellett, hogy az innovációt és a kreativitást növelik, nagymértékben hozzájárulnak a szervezetek pénzügyi sikerességéhez is. Becslések szerint világszerte 55 millió olyan nő nem tér vissza a munkába egy karrierszünet után, aki értékes szakmai tudással és vezetői tapasztalattal rendelkezik. Szakemberek szerint ez tulajdonképpen egy elvesztegetett lehetőség a nők és a globális gazdaság számára egyaránt. Nemzetközi viszonylatban Magyarországon kiugróan alacsony a kisgyermekes anyák munkavállalása, nemcsak az OECD-átlaghoz, hanem a szomszédos országok átlagához képest is. Dániában a legmagasabb ez az arány, meghaladja a 80%-ot, de Svédország, Szlovénia, Hollandia és Ausztria is szorosan követi a dánokat. A lista legalján Görögország és Magyarország szerepel, 50% körüli aránnyal. Ha a cégek nem lépnek, nem lesz változás. Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR Vezérigazgató-helyettese szerint gazdaságilag nem fenntartható, hogy sok nő nem tud visszatérni a munkaerőpiacra – jellemzően egy gyermekszületés miatti – karrierszünet után. A szakember a Portfolio-nak elmondta: a cégeknek biztosítaniuk kell, hogy a nők minél kényelmesebben és gyorsabban visszatérhessenek a munkaerőpiacra, a Vodafone-nál például keresik a kismamák számára a részmunkaidős lehetőségeket. Akkora munkaerőhiány van, és olyan nehéz a munkaerő megtartása, hogy a kismamák egy olyan utánpótlást képeznek, ami megoldást jelenthet erre a problémára. Forrás: portfolio.hu