Fogynak a dolgozók a kisboltokból

Csökken a kisboltokat működtető cégek száma és az ott dolgozók is egyre fogynak. Már százezren sem dolgoznak a hazai az élelmiszer-kiskereskedelemben, év vége óta eltűnt négyszáz cég és velük együtt négyezer dolgozó az élelmiszer-kiskereskedelemből.

A Nemzeti Cégtár legfrissebb adatai szerint már csak 7128 cég és 98 439 dolgozó van az ágazatban – írta a Világgazdaság. A cikk szerint a december végi kimutatáshoz képest alig fél év alatt újabb 408 piaci szereplő és 3994 dolgozó tűnt el a szektorból. Megjegyzik, hogy 2013-ban még csaknem 9500 vállalkozás működött a területen több mint 104 ezer alkalmazottal. A trendszerű visszaesés mögött szakértők szerint az áll, hogy a kisboltok a beszerzésben és a logisztikában képtelenek lépést tartani a nagy áruházláncokkal, ráadásul nehezen gazdálkodják ki a 2022-ig szóló hatéves bérmegállapodás többletköltségeit. Míg egy lánc esetében azzal a céllal tárgyalnak a munkáltatóval a szakszervezetek, hogy legalább 15-20 ezer forintos bérelőnyt harcoljanak ki a mindenkori garantált bérminimummal szemben, a kisvállalkozók az erre az évre érvényes bruttó 195, illetve 149 ezer forintos bérminimumot, illetve minimálbért is nehezen teremtik elő.

Forrás: privatbankar.hu

További cikkek