Heves megyében is több ezer emberen a munkaadók és a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályainak szorosabb együttműködésére épülő munkaerőpiaci reformprogram bevezetése – mondta a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. Bodó Sándor Egerben a témában tartott egyeztetést követő sajtótájékoztatón kiemelte: az ország három megyéjében – Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – már bevezetett és az elmúlt időszakban minden várakozást felülmúló eredményeket hozott program megvalósítása Heves megyében is közös érdeke a munkaadóknak, a munkavállalóknak és a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályainak.
Az országos átlagnál ma már jóval kedvezőbb, 2,2 százalékos munkanélküliségi ráta ellenére Heves megyén belül jelentősek a területi eltérések, amelyek kiegyenlítését és a rendelkezésre álló munkaerőtartalékok hatékonyabb kiaknázását szolgálja a kezdeményezés kiterjesztése – tette hozzá. A program része az állástalanokkal történő személyes kapcsolatfelvétel és a dolgozni vágyók képességeinek, adottságainak feltérképezése, képzésükkel munkavállalási esélyeik javítása. Emellett cél az érintettek ösztönzése a legális, törvényes feltételek szerinti munkavállalásra – húzta alá az államtitkár.Emellett a cégeket gyakornoki és mentorprogramok támogatásával segítik – jegyezte meg, kitérve arra is, hogy a kezdeményezésen belül kulcsfeladat hárul a foglalkoztatási osztályokon dolgozókra, akik vállalati kapcsolattartóként a munkaadókkal is közvetlenül együttműködnek az igények és lehetőségek eredményesebb egyeztetése érdekében.Bodó Sándor szerint a módszertant eddig bevezető három megyében már több mint 10 ezer embert sikerült a versenyszférában elhelyezni. Hevesben az inaktívak száma 14 ezer felett van, az érintettek felének sikeres munkaerő-piaci integrációját remélik a kezdeményezéstől. Kiemete, hogy a program várhatóan néhány hónapon belül az egész országot átfogva válik majd teljessé. Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott elmondta: a megyében az országos átlagot jóval felülmúló mértékben bővült az ipari termelés az elmúlt két évben. A foglalkoztatottak aránya jelenleg a hazai középértéknek megfelelő 69 százalék.
Forrás: hellovidek.hu