Az Európai Unió irányelvet fogadott el korábban a munka és a magánélet összehangolásának elősegítése érdekében azzal a céllal, hogy a munkaerőpiaci esélyegyenlőség növekedjen, illetve az egyenlő bánásmód követelménye fokozottabban érvényre jusson. Az irányelv jelenleg kihirdetésre vár, azt követően a tagállamoknak 3 éven belül kell átvenniük.
A szabályozás célja a rugalmas foglalkoztatás kereteinek további szélesítése, s ennek érdekében az apasági, a szülői, és a gondozói szabadság megteremtése, valamint a rugalmas foglalkoztatás kereteinek bővítése. Az apasági szabadság az apák vagy – ha és amilyen mértékben a nemzeti jog elismeri – a velük egyenjogú társszülők számára a gyermek születése alkalmával gondozás nyújtása céljából biztosított munkahelyi szabadság. A szülői szabadság a gyermek születése vagy örökbefogadása esetén a gyermek gondozása céljából a szülőknek biztosított munkahelyi szabadság. A gondozói szabadság pedig az egyes tagállamok által meghatározott, a munkavállalóknak abból a célból biztosított munkahelyi szabadság, hogy súlyos egészségügyi okból jelentős mértékű gondozásra vagy támogatásra szoruló hozzátartozójuknak vagy a munkavállalóval közös háztartásban élő személynek személyes gondozást vagy támogatást nyújtsanak. Gondozónak az minősül, aki súlyos egészségügyi okból jelentős mértékű gondozásra vagy támogatásra szoruló hozzátartozójának vagy a munkavállalóval közös háztartásban élő személynek személyes gondozást vagy támogatást nyújt. Ezzel összefüggésben hozzátartozónak minősülnek a munkavállaló fia, lánya, anyja, apja, házastársa vagy élettársa, amennyiben a nemzeti jog elismeri az ilyen élettársi viszonyt [az Mt. 294. § (1) (b) elismeri]. Rrugalmas munkafeltételek alatt azt érti az irányelv, hogy a munkavállalók számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy átszervezzék munkarendjüket, többek között távmunka, rugalmas munkabeosztás vagy a munkaórák számának csökkentése útján.
Forrás: adozona.hu