Sikerült megállapodni a munkavállalók és a Sanofi csoporthoz tartozó Chinoin vezetésének a bérekről. Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta: a dolgozóknak a szakszervezet álláspontja szerint sikerült jelentős bérfejlesztést elérniük.
A megállapodás négynapos, összesen közel 50 órás, a cégvezetés részéről is konstruktív maratoni tárgyalásokat követően született meg csütörtök este a VDSZ és a Chinoin-Sanofi között. A megállapodás értelmében március 1-re visszamenőleg sávosan, a különböző fizetési kategóriáknak megfelelően 21.000.-, 18.500.- és 9.000.- os havi béremelésben részesülnek a munkavállalók a Chinoinnál és a Sanofinál a cég korábban már egyoldalúan bejelentett 3%-os béremelésén felül – mondta el a szakszervezet elnöke a Mércének. A megállapodás egyik fontos eredménye, hogy az érvényes a kölcsönzött munkaerőre is. Mivel sikerült megállapodni a munkáltatóval, így nem tartják meg a határozatlan idejű sztrájkot sem a vállalat dolgozói, a VDSZ által kezdeményezett kollektív munkaügyi vitát a felek lezártnak tekintik. A Sanofi csoporthoz tartozó Chinoin dolgozói kedden 13 és 15 óra között tartottak két órás figyelmeztető sztrájkot a cég három telephelyén, Budapesten, a Csanyik-völgyben és Veresegyházon. A negyedik telephelyen, Nagytétényben szolidaritási sztrájkot tartottak a dolgozók a figyelmeztető sztrájk ideje alatt.
Forrás: merce.hu