Ungár Péter az LMP országgyűlési képviselője azt javasolja, hogy felvehesse a nagyszülő is az ápolási díjat, így beléphetne a gyermek nevelője a munkaerőpiacra. Ungár kikérte azt a hatástanulmányt, ami alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma kialakította az ápolási díjjal kapcsolatos pontrendszert.
Az LMP országgyűlési képviselője azonban nem járt sikerrel: mint mondta, tíz évre titkosították az erről szóló dokumentumokat. A politikus a Népszava megkeresésére arról is beszélt, hogy a kormány – civil és ellenzéki nyomásra – megemelte az ápolási díjat, de a felülvizsgálat alapjául szolgáló pontrendszer miatt sok család kieshet a rendszerből. További problémaként említette, hogy az ápolási díjat nem lehet nyugdíj mellett felvenni. Ungár Péter azt javasolja, hogy – csakúgy, mint a GYED esetében – a jövőben ezt is felvehessék a nagyszülők, így pedig a gyermek nevelője beléphessen a munkaerőpiacra. Hozzátette: az is gyakori eset, hogy már nyugdíjas a szülő, aki felvenné az ápolási díjat. Az LMP országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatót is tartott a témában.
Forrás: szakszervezetek.hu