Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi évértékelő előadásában bejelentette, hogy a kormány milyen intézkedésekkel próbál javítani a demográfiai helyzeten. A cél, hogy a nők minél hamarabb és minél több gyermeket szüljenek: ennek érdekében többféle pénzügyi támogatást indítanak el, vagy bővítenek ki. Elemzők szerint, ha a nők tömegesen vállalnának több gyermeket, munkaerőpiaci feszültség keletkezne.
A legfrissebb elérhető adatok szerint a munkaerőpiacon 993 ezer 25 és 40 év közötti nő dolgozik. Közel 380 ezer dolgozó hölgy gyermektelen és 40 évnél fiatalabb. A Központi Statisztikai Hivatal 2016-os mikrocenzusa szerint a 25 és 35 év közöttiek 56, a 35-44 év közöttiek 20 százalékának nincs még gyermeke. Vagyis, ha feltételezzük, hogy ez az arány a foglalkoztatottakra vetítve is helytálló, akkor a dolgozó nők körében 377 ezren vannak gyermektelenek és 40 évnél fiatalabbak. Ez a teljes foglalkoztatotti létszám 8,4 százalékának felel meg. Abban az extrém esetben, ha a bejelentett akcióterv nagyon jól sülne el és az érintett nők nagy számban döntenének a gyermekvállalás mellett, a munkaadóknak és a vállalati szektornak jókora fejtörést okozhatna az új helyzet, az így kieső munkaerő pótlása. Már csak azért is, mert jelenleg is a munkaerőhiány jelenti a piac egyik legsúlyosabb gondja.A kismamák a piac inaktív csoportjába tartoznak, így nem növekedne a munkanélküliség azzal, hogy a foglalkoztatottak köréből kikerülnek. Ugyanakkor a bejelentett akcióterv munkaerőpiaci lába rettentően hiányzik. Bár a beígért támogatások jelentősek, a mindennapokhoz is szükséges anyagi fedezet nem látszik, azt a szülési szabadságra vonuló nő csökkentett jövedelme nem biztos, hogy megfelelően tudja fedezni. Illetve többen lehetnek olyanok is, akik egy bizonyos idő eltelte után a gyermek mellett is vállalnának munkát. Erre lehetőséget adna, hogy a nagyszülők is elmehetnének gyedre, de ettől még a gyermekükkel inkább maradni akaró fiatal anyák foglalkoztatására más megoldást kell találni. Ezt pedig a jelenlegi munkaerőpiac nem támogatja: hiányzik a részmunka, a távmunka nagyobb fokú kormányzati ösztönzése. Orbán Viktor tájékoztatása szerint a 7 pontos akcióterv teljesülése esetén egy 3 gyermekes család összesen 37,5 millió, míg egy 2 gyermekes 22 millió forint támogatást kaphat az államtól – ahogy a kormányfő fogalmazott – az életkezdéshez és az otthonteremtéshez. Ez a 3 gyermekeseknél úgy jön ki, hogy új és immár használt lakásra is kaphatnak 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást, a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK), valamint 15 millió forintért igényelhető kamattámogatott hitelt, ezt fejeli meg az újabb 10 milliós kedvezményes kölcsön, bár a miniszterelnök azt nem részletezte, hogy azt milyen célra lehet felvenni.
Forrás: mfor.hu