A digitalizációt jelentősen felgyorsította a koronavírus, amely a munkakeresőket és a HR szakemberek munkáját is intenzíven terelte az online platformok felé. Az interneten elérhető szakmai oldalakon halmozódó nagy mennyiségű adat
Hónap: 2021 november

Munkaerőhiány és munkanélküliség együtt van jelenMunkaerőhiány és munkanélküliség együtt van jelen
Az Egyensúly Intézet tapasztalata szerint a munkaerőpiacról tartósan kiszorultak esetében az is gyakorta gond, hogy nem megfelelő a munkakultúrájuk: nem érkeznek meg időre, nem jelzik előre, ha ott kívánják hagyni

Kik kötelezik az oltást a munkahelyeken a médiában?Kik kötelezik az oltást a munkahelyeken a médiában?
Van ahol még egyeztetnek, de több vállalat már kötelezi a dolgozóit az oltásra. A Media1.hu információi szerint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kötelezővé teszi a COVID-19 elleni védővakcina beadatását,

Változnak a járadékok jövőreVáltoznak a járadékok jövőre
Habár a miniszterelnök már a nyáron beszélt a minimálbér jelentős mértékű emeléséről, hosszas egyeztetések után végül csak tegnap lett biztos: a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer

Új gyár épül – új álláshelyek lesznekÚj gyár épül – új álláshelyek lesznek
Egymilliárd eurót meghaladó beruházás valósul meg Debrecenben, a magyar kormány 12,3 milliárd forint támogatásával épül föl 560 focipályának megfelelő területen a BMW-gyár, ahol évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd, és

Segítik a szakképzett fiatalokatSegítik a szakképzett fiatalokat
Egy szakképzett fiatal munkába állását összesen több mint 1,9 millió forintnyi munkáltatói kiadás átvállalásával könnyítheti meg a kormány – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium

Józan ésszel kell rábírni a dolgozókat az oltásraJózan ésszel kell rábírni a dolgozókat az oltásra
A szakszervezet álláspontja az, hogy józan ésszel kell rábírni a munkavállalókat az oltásra, nem pedig úgy, hogy kötelezik őket erre A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke úgy látja, nem kötelezővé tétellel,

