Feltöltik a hiányzó álláshelyeket a szemétszállítási cégeknél, miután a munkanélküliek többen jelentkeznek az üres helyekre. Az ágazat úgy tűnik jól teljesít a nehéz, járvány okozta helyzetben is. A megváltozott munkaerőpiaci
Feltöltik a hiányzó álláshelyeket a szemétszállítási cégeknél, miután a munkanélküliek többen jelentkeznek az üres helyekre. Az ágazat úgy tűnik jól teljesít a nehéz, járvány okozta helyzetben is. A megváltozott munkaerőpiaci
Nem kapnak segítséget a járvány miatt állás nélkül maradók. A Demokratikus Koalíció támogatást ígért számukra. Ezt sajtótájékoztatón jelentették be. Míg máshol Európában a kormányok a fizetésük hetven, nyolcvan, kilencven százalékát
Nem ért egyet a közmunkával és a kölcsönzött munkaerő intézményével sem az MSZP, szerintük ez nem old meg semmit a jövőben. A megélhetéshez tisztességes bérre van szükség szerintük. A munka
Nagyon megsínyli a turizmus a koronavírus okozta járványt. A Szallas.hu elemzői szerint idén 43-48 százalékkal csökken a vendégéjszakák száma, ez közel 250-300 milliárd forint kiesést okoz. A vidéki lazítások elrendelésével
Ingyenes online szolgáltatást indított a Máltai Szeretetszolgálat azoknak, akiknek esélyük sincs jelentkezni a munkaerőpiac hirdetéseire. Kovács Gábor, a Máltai Szeretetszolgálat foglalkoztatási programjainak vezetője elmondta: a munkaerőpiacon nehezen érvényesülő, hátrányos helyzetű,
Az Ipsos felmérése szerint a munkavállalók tizede veszítette el állását a koronavírus okozta helyzetben. A számokból úgy tűnik, a nők többen lettek munkanélküliek. A férfiak körében 7%, míg a nők
A diákszövetkezetek előrejelzése szerint nem lesz annyi munkalehetőségük a fiataloknak mint amennyi volt a koronavírus járvány előtti időszakban. Jóval kevesebben jelentkeztek a diákok munkára a szövetkezeteknél. A diákszövetkezeteknél egyes területeken
Úgy tűnik az adatokból, hogy Magyarországon a járvány nem okozott olyan nagy károkat a foglalkoztatásban, mint más országokban. A csoportos leépítés és ellátás nélküli állástalanok számadatai azonban nem túl rózsásak.
A koronavírus járvány ideje alatt elterjedt home office új helyzetet teremtett a munkaerőpiacon – állapították meg francia kutatók. A járvány után nyilvánvalóvá válhat, hogy az otthoni munka általánossá tehető sok