A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felmérése szerint a második világháború óta nem volt ilyen súlyú gazdasági válság Magyarországon, mint most van a koronavírus járvány miatt. Az USA-ban két hét alatt több
Hónap: 2020 április

Biztonságban vannak az informatikusokBiztonságban vannak az informatikusok
A járvány elmúltával fontos szerep hárul az informatikusokra a gazdasági szektor fellendítésében. Körükben készült egy felmérés arról, hogyan élik meg napjaink gazdasági változásait. A kutatás során 919 szakmabeli nyilatkozott. Az

Újraindítja a termelést a biztonsági öveket gyártó cégÚjraindítja a termelést a biztonsági öveket gyártó cég
A sopronkövesdi Autoliv gyár három műszakban termel, szűkített kapacitással működnek húsvétig. Most részlegesen újraindították a termelést. Közel kétszázan dolgoznak a 2200 munkavállalóból, közben a gyár felmondta a szerződését a munkaerő-kölcsönző

Hogyan éljük túl a járvány okozta válságot ?Hogyan éljük túl a járvány okozta válságot ?
Egyre többen veszítik el a munkájukat a koronavírus okozta járvány miatt. Számukra a szakemberek szerint egyetlen út maradt, ha alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez. Egy munkaerő szervezéssel foglalkozó szakember is megerősítette

Mégsem tudja fölvenni a mezőgazdaság a munkanélkülieket ?Mégsem tudja fölvenni a mezőgazdaság a munkanélkülieket ?
A szakemberek szerint úgy tűnik mégsem jó alternatíva a mezőgazdaságban foglalkoztatni a járvány miatt elbocsátott dolgozókat. A nagyobb mezőgazdasági vállalkozásoknak mindössze 5 százaléka képes nagy számban fogadni új munkavállalókat, a

Munkaerő-kölcsönző cég bukott leMunkaerő-kölcsönző cég bukott le
Egymilliárd forint értékben készpénzt, luxusautókat, ingatlanokat foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fényűző körülmények között élő bűnözők a munkavállalók után fizetendő közterheket csalták el, csaknem kétmilliárd forint kárt

Egyre kevesebb az álláshirdetésEgyre kevesebb az álláshirdetés
Hazánkban egyre kevesebben hirdetnek állást, átlagosan 70 százalékkal csökkent a legjobban sújtott iparágaknál, de bizonyos szektorok, mint az online értékesítés, a logisztika, a digitális iparágak szereplői itthon és a globális

Mi lesz, ha jönnek a robotok ?Mi lesz, ha jönnek a robotok ?
Sokszor téma már a robotizáció, de igazán még nem felkészültek a munkavállalók. Napjainkban már sok vállalat alkalmaz robotokat, hogy növelje a termelékenységet vagy ellensúlyozza a munkaerőhiányt. Ahhoz, hogy egy robotikai

Jól halad az informatikai fejlesztő programJól halad az informatikai fejlesztő program
Négyezer informatikus szakember munkába állítása a célja a 2017-ben indult Informatikai Fejlesztői Karrier Start Programnak. A fejlesztés eredményeiről már közel háromezer informatikust sikerült munkába állítani – erről az MTI-nek Bodó
