Korábban már szó esett az időbérezési rendszerről, amely sokakat érint jelenleg is. Azonban lényeges, hogy szót ejtsünk a teljesítménybérezési rendszerekről is. Olyan munkakörök esetén érdemes alkalmazni, ahol a teljesítmény alapvetően a munkavállalótól függ. Magas a manuális munka aránya, sorozatgyártás folyik, ahol a teljesítmény egyértelműen nyomon követhető.
A teljesítménybérezésnek 4 fajtáját különíthetjük el egymástól, most csak kettőről lesz szó. Az egyik az egyéni bérezés, azon belül is a darabbér:
- Ez az egyéni bérezés legegyszerűbb formája.
- A munkavállaló által előállított darabszám alapján fizetik ki, és legfőbb előnye az egyszerűsége. Könnyen kiszámítható!
- Direkt kapcsolatot biztosít a bér, és a teljesítmény között! Mások véleménye szerint egy elavult módszer.
A másik a normaidős bér: Ennek lényege, hogy egy meghatározott feladatot az arra megadott normaidő alatt kell teljesíteni. Az alkalmazottat aszerint az idő szerint fizetik, ami alatt munkáját az adott norma szerint elvégezte, normál munkatempóban! Ha megállapították a normaszinteket, kapcsolni kell ezeket a fizetés mértékéhez!
Az egyéni bérezés mellett létezik csoportos teljesítménybérezés is. Akkor kell leginkább alkalmazni, amikor
- a teljesítmény egyénekre bontva nem mérhető objektíven,
- a munkakörök egymásra épülnek. Fontos, hogy csak olyan esetekben alkalmazzuk, ahol erős az együttműködés, és a konfliktusok kezelésére érett a csapat.
Előnyei közé tartozik, hogy növeli a csoporton belüli együttműködést, csökkenhet a betanulási idő az újonnan érkezett munkatársak esetében, és a teljesítmények nyilvántartása egyszerűbb, mint az egyéni teljesítménybérezési rendszereknél.
Hátránya: Csak olyan csoportok esetében alkalmazható, ahol a tagok összeszokottak, kicsi a fluktuáció, és kellően begyakorolt feladatokat látnak el. Problémák akkor jelentkezhetnek, ha a csoportot alkotó egyének teljesítménye hosszú távon jelentősen különbözik!
