A jövőben az alábbi képességekre lehet szükség, ha helyt akarunk állni a munkahelyen!

Napjaikban, és a közeljövőben tennünk kell azért, hogy megfeleljünk a folyamatosan változó világnak. Különösen a technológia az, ami rohamléptekkel fejlődik. Nem is olyan sokára már nem lesz elég a megfelelő kommunikációs képesség, és a diploma megléte egy állás betöltéséhez. Más tulajdonságokra is szükség lesz, s most ezeket nézzük meg, mik ezek:

  • Kreativitás: Az állandóan változó folyamatok megkövetelik tőlünk, hogy kreatívak legyünk. Ráadásul a vállalatok is előszeretettel alkalmazzák a kreatív munkaerőt. Erre a tulajdonságra nagy hangsúlyt kell fektetni majd.
  • Logikus gondolkodás: Ahhoz, hogy a minket körülvevő világot könnyebben megértsük, és a folyamatok összekapcsolódását is, logikusan kell gondolkodnunk. Meg kell találnunk, és alkalmaznunk kell az összefüggéseket a munkahelyen. Ha logikusan átlátjuk a munkafolyamatokat, ezáltal sokkal nagyobb sikereket, és hatékonyságot érhetünk el.
  • Érzelmi intelligencia: Különösen a csapatmunkánál kerülhet elő ez a képesség, amely a jövőben fontos szerepet kaphat. Az alkalmazkodás része a csapatmunkának, ha hatékonyságról van szó.
  • Folyamatos tanulás: A világ jelenleg arra van „programozva”, hogy folyamatosan képezzük magunkat, és mindig tanuljunk valami újat. Leginkább az informatika és a nyelv a két kiemelt terület, amelyet jó, ha folyamatosan tanulunk. Természetesen a vállalati tevékenységtől is függ, hogy milyen területekben kell elmélyednünk. Tanulhatunk akár magunktól is, de beiskolázhat bennünket a cég is. A tanulás különösen hasznos lehet előléptetés szempontjából! Ebben az esetben egy vállalatnak lehet megkötése a beiskolázással kapcsolatban. El kell végeznünk a tanfolyamot/szakot, különben vissza kell fizetnünk a képzés díját a cégnek. A képzés elvégzését követően pedig x évig a vállalatnál kell dolgoznunk. Mindezeket a kikötéseket szerződésben rögzítheti a cég!
  • Mobilitás: Jó, ha több mindenhez értünk, mert így könnyebben helyt tudunk állni a munkahelyen.

További cikkek