Vita az egységes európai minimálbérről

Nemzeti hatáskörben marad a minimálbér megállapítása, amelyet elsősorban a szociális partnerek alkufolyamata kell hogy meghatározzon az Európai Bizottság most kiadott állásfoglalása szerint. Magyarország a legtöbb, már most létező, kötelező legkisebb keresetre vonatkozó iránymutatásnak megfelel.

Nem szerepel a tervek között egységes európai uniós minimálbér bevezetése. A tagállamok hagyományaihoz igazodva, saját hatáskörben, elsősorban a munkaadói és munkavállalói képviseletek alkufolyamata során kell meghatározni a méltányos minimálbér mértékét – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt köve­tően, hogy konzultációt indított a méltányos kötelező legkisebb keresetek meghatározásának gyakorlatáról. Kiemelte: a minimálbér összegének garantálnia kell a megfelelő megélhetést, szerepet kell vállalnia a szegénység felszámolásában, mindezt a versenyképesség és a munkaerőpiacok figyelembevételével. Magyarország teljesíti a konzultációs anyagban foglalt, korábbi uniós iránymutatásokat is tartalmazó feltételek többségét. Hazánkban a szociális partnerek alkufolyamata határozza meg a kötelező legkisebb kereset összegét, amely vásárlóerőben meghaladja a környező államokét. A magyar kormány az egyeztetéseken következetesen ezt az álláspontot hangsúlyozza, ezért nem szólt bele az elmúlt években az alkufolyamatba. A hazánkról alkotott nemzetközi összevetést nehezíti, hogy a minimálbér 2020-ban bruttó 161 ezer forintra emelkedő összege, azaz a havi 487 euró az unió egyik legalacsonyabb összegének számít, ám csak a munkavállalók elhanyagolható részét, hivatalosan öt százalékát érinti. A szociális partnerek rendszeresen arra figyelmeztetnek, az érintett 250 ezer fő kétharmada a valóságban több pénzt keres, feketén. Itthon ezért a jóval többeket érintő, középfokú végzettséghez kötött garantált bérminimumot érdemes alapul venni, amely az EU középmezőnyében van bruttó 640 euróval, 210 600 forinttal. Lapunk korábban elsőként számolt be arról, hogy az uniós országok között – Románia diplomás minimumával együtt – ritka két kötelező legkisebb kereseti összeg meghatározása. Egységesítve, az érintett munkavállalók számának figyelembevételével az összeg meghaladná a bruttó 620 eurót, elérné a 200 ezer forintot. Ezért a szociális partnerek tárgyalásokat fontolgatnak a minimálbérrendszer átalakításáról.

Forrás: magyarnemzet.hu

További cikkek