Vannak, akik kimaradnak a pénzosztásból

Úgy tűnik lesznek, akik kimaradnak a kormány pénzosztásából. Furcsa feltételekkel írta ki a kormány a hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatását célzó pályázatot.

Éppen a legszegényebbek járnak rosszul – írja a Népszava. A kiírásban két részre osztják – s egyben rangsorolják – a támogatandó településeket. Az úgynevezett „szabad vállalkozási zónában” valamivel több mint kétezer, főként az ország északkeleti és dél-dunántúli térségében lévő falu, illetve kisebb vagy közepes méretű város található. Rájuk szánnak kevesebbet, s ők kapják a pénzt rosszabb feltételekkel: az itt működő vállalkozások fejlesztésére együttesen kétmilliárd forint jut, legfeljebb tízmillió forintot kaphat egy-egy cég, de abból is vállalnia kell az egyharmados önrészt. A „gazdaságélénkítő és felzárkózó” települések alkotják a másik, jóval kisebb csoportot, ők százhatvanketten osztozhatnak a támogatási összeg nagyobbik felén, hárommilliárd forinton. Itt egy-egy vállalkozás akár hatvanmillió forintot is elnyerhet, ráadásul a teljes összeg ajándékpénz, nem kell visszafizetni – olvasható a portálon. A lapnak nyilatkozó polgármesterek és vállalkozók közül sokan esélytelennek tartják, hogy nyerjenek a pályázatokon. Mivel a gyorsaság is számít, azok a vállalkozások vannak előnyben, akik meg tudják fizetni a pályázatíró cégeket. A kormány nem indokolta a portálnak a furcsa kiírási feltételeket.

Forrás: napi.hu

További cikkek