Újraéledő gazdasághoz ingyenes tesztelést

A szakszervezeti szövetség felkérte a kormányt, hogy dolgozzon ki egy ingyenes tesztrendszert, amelyet bizonyos rendszerességgel minden magyar állampolgár igénybe vehet. A gazdaság újraindításának elengedhetetlen feltétele az ingyenes koronavírusteszt, amelyet minden magyar állampolgár számára biztosítani kell a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) álláspontja szerint.

A MaSzSz  MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén bejelentette, a kormány különféle kedvezményekkel segítené a turizmus és a vendéglátás újraélesztését. Az ingyen tesztek költségére az Európai Unió újjáépítési alapja megfelelő forrást biztosít, csak a kormány szándékán múlik, hogy igénybe veszi-e erre a célra – közölték. „Folyamatos tesztelés nélkül ma már nem lehet megszerezni egy munkát, de megtartani is alig. Az emberek többsége viszont nem tud hetente, de még havonta sem 20-25 ezer forintot fordítani tesztekre, ezért az államnak kötelessége lenne bizonyos időszakonként meghatározott darabszámú ingyenes ellenőrzési lehetőséget biztosítani minden magyar állampolgár számára” – idézték Kordás Lászlót, a MaSzSz elnökét. A szakszervezeti szövetség felkérte a kormányt, hogy dolgozzon ki egy ingyenes tesztrendszert, amelyet bizonyos rendszerességgel minden magyar állampolgár igénybe vehet – közölték. Az elnök szerint ez az egyetlen módja annak, hogy a gazdaság – egyebek között a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén kiemelten kezelt turizmus és az idegenforgalom – valóban újrainduljon. Emlékeztettek, hogy Ausztriában havonta öt ingyenes teszt jár minden állampolgárnak.

Forrás: hirklikk.hu

További cikkek