Gondokkal küszködik a Tesco, ugyan rendbe hozta a Lidl és az Aldi által megszorongatott hazai, azaz brit hálózatát, de a második és a harmadik piac, a thaiföldi és lengyel nem megy elég jól, így áruház bezárásokra is sor kerül. A részvényesek egy része furcsállja a vezér gigantikus éves javadalmazását, s valóban, a forintban 2 milliárdos összeg kissé túlzásnak mondható.
A vasárnapi boltzár nem jött jól a Tescónak Lengyelországban: négy hipermarketet és egy hatalmas raktárbázist zár be az áruházlánc, hogy mérsékelje a veszteségeket, írja a Deutsche Welle. Elsőre meglepőnek tűnik a dolog, hisz Lengyelországban is gyorsan nőnek a bérek, nő a vásárlóerő. A problémát azonban két fő tényező okozza: a diszkontláncok megjelenése, akik kevesebb munkaerővel is hatékonyan működnek, illetőleg a vasárnapi boltzár, ami önmagában még nem teszik tönkre az üzletmenetet, de ha már nagyon kiélezett a helyzet, elég ahhoz, hogy veszteségbe fordítson egy-egy áruházat.Természetesen Lengyelországban is komoly munkaerőhiány van az áruházi alkalmazottak között, hisz a szomszédos Németország elszívja a munkaerőt magas fizetéseivel. Így nemcsak a munkaerő költsége magasabb annak, akinél több az alkalmazott, hanem maga a munkaerő toborzás is nagy kihívás.A cég tavaly összesen 13 lengyelországi áruházat jelölt ki bezárásra, mivel tartósan veszteségesek (kétségkívül a fővárosban és a sűrűn lakott területeken azért jól mennek a boltok, a kisebb helyeken viszont a rugalmasabb diszkontok tarolnak). Lengyelország a Tesco második legnagyobb piaca Thaiföld után az áruházak számát tekintve, így döntő, hogy milyen eredményt tud itt elérni. A cég összesen 460 ezer embert foglalkoztat világszerte, ebből 300 ezret Nagy-Britanniában.Mindeközben a cég éves közgyűlése előtt egyes részvényesi csoportok nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy a cégvezér, Dave Lewis 4,6 millió font sterling összegű juttatást kapott a tavalyi évre, ami a 226-szorosa egy átlagos Tesco dolgozó 20 364 fontos éves jövedelmének (ez 7,3 millió forint, mondanunk sem kell, hogy nálunk ez lényegesen alacsonyabb).A részvényesek azt kifogásolják, hogy a szektorban jóval kisebb összeget kapnak az első emberek, a Tesco viszont azt közölte, hogy a vezér alapfizetését négy éve nem emelték. A csillagászati jövedelem valószínűleg leginkább annak köszönhető, hogy a néhány éve nagy bajban lévő brit operációt Lewis rendbe hozta: csak a tavalyi évben 28,8 százalékkal nőtt az adó előtti nyereség, az árbevétel pedig 11,2 százalékkal nőtt 63,9 milliárd fontra.
Forrás: privatbankar.hu