A nyelvvizsga elengedésének köszönhetően, 81 ezren már át is vehették a diplomájukat, s várhatóan így jóval több diplomás jelenik meg a munkaerőpiacon. A Magyar Nemzet információi szerint főként bölcsész- és gazdasági oklevelekhez juthatnak hozzá a fiatalok.
A frissen végzettek mellett most mindazok hozzájuthatnak a diplomájukhoz, akiknek a diploma kézhez kapásának a feltételéül szabott nyelvvizsgát nem sikerült megszerezniük az elmúlt időszakban, hiszen a koronavírus-járvány miatt elrendelt Gazdaságvédelmi Akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. Függetlenül attól, hogy hány év telt el a tanulmányok óta, hány nyelvvizsga hiányzik vagy milyen szakra járt az illető. Ez a lépés tehát nemcsak a pályakezdőket érinti, hanem mindenkit, aki az elmúlt évtizedekben csak emiatt várt a diplomájára. Július elejéig több mint 51 ezren jelentkeztek a bizonyítványokért, hétfőn pedig azt közölte a lappal az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hogy a kormánydöntésnek köszönhetően mostanáig 101 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények, 81 ezret pedig már át is vettek az érintettek. Sok tízezer diplomás most úgy kaphatja meg az oklevelét, hogy nem kell letennie a nyelvvizsgát hozzá. A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára, a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alap-, a mester-, az osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül. A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek egyszerre több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez. A diploma átvételét nem kötötték semmilyen feltételhez, csupán jelentkezni kell az adott egyetemen, főiskolán. A személyes adatok előzetes és pontos egyeztetése viszont fontos, mert – különösen a régebben záróvizsgázottaknál – változhatott időközben a volt hallgató és az egyetem neve, címe is. Személyes átvétel mellett postai úton, hivatalos iratként is kiküldhetők a bizonyítványok. A folyamat nem mindenhol megy egyforma gyorsan, a Magyar Nemzet szerint a nagy egyetemeken (pl. ELTE, Szeged) néhány hét alatt hozzájutnak diplomáikhoz a volt diákok, míg máshol akár három hónapot is várniuk kell a fiataloknak az intézmény leterheltsége miatt. A hiányos nyelvtudás miatt beragadó diplomák kiadatásával évtizedes problémát old meg a kormány, főleg a vidéki, kisebb intézményekben tornyosultak kiugró mennyiségben a gazdátlan oklevelek: a statisztikák szerint – szakoktól függően – 1 és 40 százalék között ingadozik a nyelvvizsgák hiányában át nem vett diplomák aránya az elmúlt évekből. Országosan a felvételizők durván fele rendelkezik középfokú nyelvvizsgával már a jelentkezéskor, de az érintettek egy része az egyetemi évek alatt sem pótolja ezt a hiányosságot.
Forrás: Magyar Nemzet, origo.hu