Nagyon sok embert érint a megváltozott munkaképességűekre vonatkozó szabályzat, ami azonban, mint kiderült nem ad egyértelmű utalást a vizsgálatokat végzőknek. A szakértő szerint 12 vizsgálat esetében nem egyértelmű, hogyan kell
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Növelni kell a foglalkoztatottságot MagyarországonNövelni kell a foglalkoztatottságot Magyarországon
A kormány célja, hogy a mintegy 300 ezer fős hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósításával tovább emelje az aktivitást, a 20-64 évesek körében pedig a jelenlegi 81-ről 85 százalékra növelje a foglalkoztatottságot.

Szükséges a külső munkaerőSzükséges a külső munkaerő
Az ENSZ adatai szerint 2020-ban több mint 714 ezer olyan magyar élt külföldön, aki Magyarországon született – írja a Növekedés.hu a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciájáról beszámolva, melyen a külföldön dolgozó

Óriási ápoló hiány hazánkbanÓriási ápoló hiány hazánkban
Sok ápoló hiányzik az egészségügyből, a helyzet évről évre romlik- állítják a szakemberek. Öt évvel ezelőtt ezer lakosra 6,2 ápoló jutott Magyarországon, tavaly már csak 5,3. Öt évvel ezelőtt még

Változó munkahelyi környezetVáltozó munkahelyi környezet
Az otthoni munka elterjedésével új megközelítésre van szükség, hogy a dolgozók ne kényszerként éljék meg a bejárást, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák az irodai munkában. Az irodai munka is

Szükséges a mesterséges intelligenciaSzükséges a mesterséges intelligencia
A mesterségesintelligencia-technológia hazai médiapiacra gyakorolt hatását szakértőkkel készített interjúkkal, míg általános hazai ismertségét, használatát és elfogadottságát online, reprezentatív kérdőíves felméréssel vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában

Több a nő a munkanélküliek közöttTöbb a nő a munkanélküliek között
A nők körében 5,3 százalékra emelkedett a munkanélküliség a februári 5,1 százalékról, a férfiak esetében 4,7 százalékról 4,6 százalékra csökkent. A fiatalok (15 és 24 év közöttiek) esetében a ráta

Fejlesztik a szakképzéstFejlesztik a szakképzést
A szakképzés dinamikusan követi azokat az elvárásokat, amelyeket a gazdaság támaszt. Az elmúlt időszakban teljesen átalakult a szakképzés és lépést tud tartani a folyamatosan fejlődő ipar igényeivel. Mintegy harminc százalékkal

Képzési program munkát keresőknekKépzési program munkát keresőknek
Munkát keresőknek indítanak képzést hazánkban. A programban elsőként a kormányhivatal az álláskeresők preferenciáit vizsgálja meg, segít összhangba hozni a munkaerőpiaci keresletet az álláskeresői kínálattal, majd erre épül rá a szakképzési

