Magyarországon jelentős munkaerőhiánnyal számolnak, ami alapvetően fölgyorsítja többek között a digitalizációt és az automatizációt. Ezen a téren elég nagy lemaradásban van hazánk. A munkaerőpiacra ható globális trendek, a digitális átmenet
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Sokan szeretnének nemzetközi cégnél dolgozniSokan szeretnének nemzetközi cégnél dolgozni
Az egyetemi hallgatók körében végzett felmérésből többek között az is kiderül, hogy nagyrészük elégedett a választott szakkal, amelyet végez. Az álláslehetőségek között több mint ötven százalékuk a magánszektort jelölte meg.

Mi várható húsz év múlva a munka világában?Mi várható húsz év múlva a munka világában?
A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy hamarosan kevesebben dolgoznak majd és jóval több lesz a nyugdíjas korú. Ez pedig súlyos kérdéseket vet fel, amelyre megoldást kell találni. A romló demográfiai helyzet

Új karrierutakat építenek a fiatalokÚj karrierutakat építenek a fiatalok
A fiataloknak a munka világában fontos a szabadság, az önálló út, ezért nem feltétlenül szeretik röghöz kötni magukat. Tudatosan határozzák meg a munkával kapcsolatos elvárásaikat. A digitális bennszülöttek olyan generációt

Nem változik a munkanélküliek számaNem változik a munkanélküliek száma
Kivárás van a munkaerőpiacon, vannak cégek, amelyek tartalékolják a munkaerőt, várva a gazdasági fellendülést, ami egyelőre várat magára. Nem enyhül a munkaerőpiac feszessége, ezért a vállalatok egy része munkaerőt tartalékol,

A munkaerőhiányon segíthetnek a nyugdíjasokA munkaerőhiányon segíthetnek a nyugdíjasok
Számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek a nyugdíjasok és a munkaerőpiaci gondokon is enyhíthetnek a foglalkoztatásukkal. Már a nyugdíjba vonulás előtt nem árt tisztában lenni a lehetőségekkel, hogy hol milyen munkát lehet

Elküldik a friss diplomásokat?Elküldik a friss diplomásokat?
A munkaadók egy része szerint a friss diplomások még nem készültek fel a munkavégzésre, hozzáállásuk, munkamoráljuk kívánnivalót hagy maga után. Többféle készség is hiányzik belőlük a munkák elvégzéséhez. Egy új

Átalakulóban van a munkaerőpiacÁtalakulóban van a munkaerőpiac
Új kihívások nehezítik meg a munkavállalók helyzetét a munkaerőpiacon. A rugalmasság, az új helyzetekhez való gyors alkalmazkodás elengedhetetlen tényező lett. A mai munkaerőpiac sajátosságai teljesen más hozzáállást, sokkal nagyobb rugalmasságot

Más-más etikai kultúra a munkahelyekenMás-más etikai kultúra a munkahelyeken
A szabályokat betartó munkahelyi kultúra az egyes generációknál eltérő lehet, ahol képzésekkel is segítenek az etikus magatartás kialakításában, jobb a helyzet. Az úgynevezett magatartási kódex betartása a munkahelyeken egyre inkább

