Tízezer munkahelytől válik meg a Nokia. A vállalat arról még nem közölt részletes információkat, hogy mely országokat érinti majd leginkább a leépítés. Világszerte 5-10 ezer állást szüntethet meg a Nokia
Kategória: Gazdaság
Gazdasági hírek és elemzések a munka világára gyakorolt hatásukról. Trendek, válságok és lehetőségek munkavállalók számára.

Veszik a hétvégi házakatVeszik a hétvégi házakat
Megélénkült a kereslet a nyaralók iránt, az eladók esetenként inkább kivárnak, és tavaszra-nyárra halasztják az értékesítést, bízva abban, hogy még magasabb árat kaphatnak a telkükért vagy hétvégi házukért.Hagyományosan tavasszal indul

Gondot okoz a cégeknek az előírt közgyűlések összehívásaGondot okoz a cégeknek az előírt közgyűlések összehívása
A köz- és taggyűlések elmaradása esetén a társaságok és a civil szervezetek nem tudnak eleget tenni jogszabályi kötelességüknek, nem tudják szabályszerűen elfogadni az előző évi beszámolót határidőig, azaz május 31-ig.

Támogatják a foglalkoztatástTámogatják a foglalkoztatást
A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók – akik 12 vagy 24 hónapja nem állnak alkalmazásban – elhelyezkedésük esetén hat hónapig járó bérkiegészítést is kaphatnak. A kormány fokozott figyelmet fordít a munkaerő-piaci

Már tényellenőrök is munkába álltakMár tényellenőrök is munkába álltak
Tényellenőrök álltak munkába hazánkban és Bulgáriában. A megszaporodott álhírek egyre nagyobb terjedését szeretnék megfékezni. A tényellenőrök feladata, hogy ellenőrizzék a Facebookon megjelent posztok valóságtartalmát. Kedden Magyarországon és Bulgáriában is elindította

A kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásoka pályázhatnakA kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásoka pályázhatnak
A kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásoka pályázhatna, legalább 1,6 millió, de akár 100 millió forint fejlesztési forrást is elnyerhetnek. A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként a keretösszeg 20 milliárd forintos emeléséről

Húzóágazat lesz az autóiparHúzóágazat lesz az autóipar
Magyarországon a fellendülés egyik motorja az autóipar lesz, ugyanakkor a vállalati befektetések mérsékeltek maradhatnak, mivel a cégek fejlesztések helyett először a pandémia során csökkenő gyártási kapacitásaikat fogják kihasználni, felpörgetni. A

Hogyan alakulnak a bérek az idén?Hogyan alakulnak a bérek az idén?
A világ legnagyobb munkaerő-toborzással és kiválasztással foglalkozó vállalatcsoportja, a Hays Plc részeként a Hays Hungary minden évben felmérést végez a hazai munkaerőpiac változásairól és az aktuális bérszintekről. A Hays Salary

Mi lesz a TB tartozókkal?Mi lesz a TB tartozókkal?
Közel 80 ezer embernek van TB tartozása, 13 százaléknak bizonytalan az anyagi megítélése, 7 százalékuk pedig rossz szociális helyzetben van. A rossz anyagi helyzetben lévők kérelmezhetik a tartozás elengedését vagy

