Nem rengette meg a járvány okozta válság az önkéntes nyugdíjpénztári szektort, a tagok ugyanis nem nyúltak a nyugdíjas évekre félretett megtakarításaikhoz, sőt tavaly és idén is növelték a befizetéseiket. Az
Kategória: Gazdaság
Gazdasági hírek és elemzések a munka világára gyakorolt hatásukról. Trendek, válságok és lehetőségek munkavállalók számára.

A versenyképességet is felügyeli a kormánybiztosA versenyképességet is felügyeli a kormánybiztos
Új kormánybiztost nevezett ki a kormányfő. Bogdán Tibort, a gazdasági versenyképesség jogi feltételrendszerének erősítését célzó intézkedésekkel összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossá nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök. A Magyar Közlönyben megjelent,

Segítenek a könyvelők isSegítenek a könyvelők is
Az idén nagyjából 350 ezer társasági és 50 ezer kiva-bevallást vár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Hasonlóak az arányok a beszámolóknál, a cégek mintegy 15 százaléka már benyújtotta a

A héten számos adat kiderül a foglalkoztatásrólA héten számos adat kiderül a foglalkoztatásról
Kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az előző, márciusi ülésén változatlanul hagyta az alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és nem változtatott a mínusz 0,5 százalék

Szabályozottan nyithatnak a vendéglátóhelyekSzabályozottan nyithatnak a vendéglátóhelyek
A járványügyi helyzet alakulása és a legfrissebb veszélyhelyzeti rendelkezések lassan lehetővé teszik a vendéglátóhelyek teraszainak és kerthelyiségeinek megnyitását, amelyek reggel 5 óra és este fél 10 között fogadhatják vendégeiket. Várhatóan

Újraéledő gazdasághoz ingyenes teszteléstÚjraéledő gazdasághoz ingyenes tesztelést
A szakszervezeti szövetség felkérte a kormányt, hogy dolgozzon ki egy ingyenes tesztrendszert, amelyet bizonyos rendszerességgel minden magyar állampolgár igénybe vehet. A gazdaság újraindításának elengedhetetlen feltétele az ingyenes koronavírusteszt, amelyet minden

Erősödik a versenyképesség a felsőoktatásbanErősödik a versenyképesség a felsőoktatásban
A fiatalok között csökkent a diplomások aránya, a képzésekből lemorzsolódók aránya stagnált, továbbá nem valósultak meg a hallgatói sikeresség javulását támogató eszközök, így a fenntartói bemeneti és kimeneti kompetencia mérései.

Változások az adózásbanVáltozások az adózásban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) április 1-jétől minden számla adatát megkapja azonnal, online módon a beérkező adatok révén pedig több, az Európai Unióban is egyedülálló szolgáltatással segíti a vállalkozásokat.

Mi lesz a kereskedelemmel és az idegenforgalommal ?Mi lesz a kereskedelemmel és az idegenforgalommal ?
Egy éve sújtja a vendéglátó- és idegenforgalmi szektort az elmúlt évtizedek egyik legmélyebb, elhúzódó válsága, ami egyúttal komoly nemzetgazdasági kihívást is jelent, hiszen ez a szektor húzóágazatnak számít Magyarországon. A

