A BMW gyár letelepedésével igényként merül fel Debrecenben a műszaki képzés megerősítése, miután szükséges kiszolgálni a gyárat. Épül a zalaegerszegi tesztpálya, melyre már négy szerződött vállalat is készen áll, érdeklődik
Kategória: Álláskeresés
Álláskeresési stratégiák, önéletrajz és interjútippek, hogy gyorsabban és hatékonyabban találj munkát, ami hozzád illik.

Pályázat kisgyermeket nevelőknekPályázat kisgyermeket nevelőknek
A kormány támogatni szeretné a kisgyermekeket nevelők munkába való visszajuttatását, erre tíz milliárd Ft-os pályázati keretet hoztak létre. A „Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása” című kiemelt pályázati felhívást, mely a

Hol vannak a magyar munkások ?Hol vannak a magyar munkások ?
Kevesebb a magyar dolgozók száma, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéséből. 2018 harmadik negyedévében 4,486 millió foglalkoztatott volt a 15-74 éves korosztályban, ami a második negyedévhez képest mindössze

Mintegy hétezer állást szüntetnek meg a minisztériumokbanMintegy hétezer állást szüntetnek meg a minisztériumokban
Az állam nyomon követi és segíti az állásvesztőket a minisztériumoknál, külön programiroda segíti majd a dolgozókat, akiknek megszűnik az állásuk. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető

Kevesebb álláskeresőKevesebb álláskereső
Az elmúlt egy év alatt több mint 6 százalékkal csökkent az álláskeresők száma hazánkban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai azt mutatják, hogy a szeptember végén 251 000 álláskereső volt,

Csökkent a közmunkások számaCsökkent a közmunkások száma
A belügyminisztérium adatai szerint jelentősen csökkent a közfoglalkoztatottak száma ebben az évben, a diplomások, fiatalok szinte nincsenek is benne ebben a körben. Az átlagosan közmunkás létszám, amely 122 899 fő

Oktatással az alkalmazkodó munkaerőértOktatással az alkalmazkodó munkaerőért
A Nyíregyházi Egyetem együttműködik a LEGÓ céggel és innovációs stúdiót alakítottak ki , Kelet-Közép-Európában először az oktatási intézményben azzal a céllal, hogy a folyamatosan változó igényekhez alkalmazkodni tudó képzést folytassanak.

Nőtt a Németországban dolgozók számaNőtt a Németországban dolgozók száma
Németországban nőtt a külföldi foglalkoztatottak száma, köztük a magyaroké is, már több mint százezren vállaltak munkát hazánkból. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a német munkaügyi ügynökség adataira hivatkozva leírja, hogy egy

Átalakul a közfoglalkoztatásÁtalakul a közfoglalkoztatás
A kormány határozata szerint az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezhető álláskeresők közfoglalkoztatásból kilépését kell ösztönözni. További célként fogalmazzák meg, hogy a mezőgazdaságban és az építőiparban csökkenjen a szakemberhiány. A tervek szerint növelik

