A cégvezetők többsége 2020-nál jóval türelmetlenebb a késői fizetéssel szemben, a tavalyi 69 százalékhoz képest 49 százalék ad csak kifejezetten hosszú fizetési haladékot megrendelőinek. A magyar cégvezetők nagy része jelentős gazdasági növekedésre készül, de a tartozási láncok miatt bizonytalan maradhat a piac, ami főleg a kisvállalatoknak okozhat gondot – hívta fel a figyelmet az Intrum követeléskezelési szolgáltatást nyújtó cég az MTI-nek küldött közleményében.
Az európai követeléskezelő vállalatcsoport évente elkészíti a European Payment Report című jelentését, amelyhez 29 európai országban 10 000 vállalattól gyűjtött adatokat az idén január 25. és április 16. között. A közleményben kiemelték: a magyar válaszadók 47 százaléka az idén nagyobb mértékű gazdasági növekedésre számít, mint évek óta bármikor, a válaszadók mintegy 60 százaléka ugyanakkor még mindig tart egy újabb recessziótól a következő 1-2 évben. Deszpot Károly, az Intrum értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy a magyar cégvezetők nagy része úgy látja, a válság idején hatékonyabb pénzügyi stratégiákat dolgoztak ki. A közleményben rámutatnak arra, hogy Magyarországon is ellentmondásos helyzet alakult ki a fizetési határidőknél. A cégvezetők többsége 2020-nál jóval türelmetlenebb a késői fizetéssel szemben, a tavalyi 69 százalékhoz képest 49 százalék ad csak kifejezetten hosszú fizetési haladékot megrendelőinek. A legtöbb piaci szereplő egyelőre képes tartani az ütemet, a határidő és a tényleges fizetés között eltelt idő jelentősen rövidült tavaly óta. A legnagyobb mértékben, 9 nappal az állami megrendelések esetén rövidült a csúszás, ami most átlagosan 10 nap. A B2B üzletek esetében a várakozás 18-ról 12 napra rövidült, a B2C szektorban pedig nem változott a fizetési rés – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI, makronom.mandiner.hu