A kormány munkához jutási támogatásával közel 270 ezren jutottak munkához Magyarországon. Továbbra is lehet számítani a támogatásra, a következő években a 25 év alatti fiatalok, valamint a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok elhelyezkedését a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében támogatják
Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Nemzetben megjelent interjúban kiemelte: a munkáltatók jelentős kedvezményeket – akár egyénenként hárommillió forintot – is igénybe vehetnek az érintettek után. A vissza nem térítendő támogatások két részből állnak: egyfelől a bérköltségekhez, másfelől a képzéshez nyújtanak támogatást a cégeknek. A bérköltség-támogatás feltétele, hogy a munkavállalói létszám növekedjen, tehát kizárólag új alkalmazott felvételéhez vehető igénybe – emlékeztetett Bodó Sándor. A foglalkoztatáspolitikai programokra több száz milliárd forintot fordít az állam. A tárca adatai szerint május végéig csaknem 117 ezer 25 év alattinak nyújtott lehetőséget az Ifjúsági garancia program. Közülük 36 500-an valamilyen képzésben is részt tudtak venni a támogatásnak köszönhetően. Szintén jelentős eredményeket hozott az Út a munkaerőpiacra program: csaknem 150 ezer 25 év feletti, alacsony képzettségű, nem dolgozó vagy közfoglalkoztatott kapott lehetőséget, közülük a munkaadó több mint 40 ezer embert tudott bevonni a megfelelő képzésbe is.
Forrás: MTI, kormany.hu