Amíg 2020-ban a Belügyminisztérium Indexnek megküldött adatai szerint éves átlagban 106 ezer fő foglalkoztatásával tervezték meg a közfoglalkoztatási programokat a 2019-es átlagosan 92,5 ezres létszámot követően, addig jövőre már csak 92 ezer embernek adnának támogatott munkalehetőséget a 2022-es költségvetés tervezetében megjelent számok alapján.
A 2021-es költségvetésben 165 milliárd forintot különítettek el a Start-munkaprogramokra, amely keretét a foglalkoztatási adatokra tekintettel az áprilisban benyújtott pótköltségvetéssel sem módosították. Ehhez képest a 2022-es büdzsétervezet 120 milliárd forinttal számol a Start-munkaprogramok finanszírozása kapcsán. A jövőre előreláthatólag foglalkoztatható létszámot persze befolyásolhatja, ha a kormány – akár a választásokra tekintettel – esetleg ismét megemeli a közfoglalkoztatási béreket. Igaz, erre alapból kevés az esély, mivel legutóbb is 4 év után nyúlt hozzá a legkisebb magyar keresetekhez. Így lett 2021 februárjától mindössze 4 százalékos, bruttó 3470 forintos emeléssel havi bruttó 85 ezer forint a teljes munkaidős közfoglalkoztatottsági bér, illetve bruttó 3445 forinttal emelten 110 ezer forint a szakképzett közmunkások fizetése. A BM adatai szerint május első hetében alap közfoglalkoztatási bért 74 630 ember kapott kézhez a munkáját követően, a szakképzetteknek járó garantált közfoglalkoztatási bért 8838-an kaptak, míg a programokban munkavezetői fizetésért 5478-an dolgoztak. Másrészt azért kicsi a valószínűsége a közfoglalkoztatási bérek emelésének, mivel a kormány – a BM megfogalmazása szerint – „továbbra is átmeneti foglalkoztatási formának tekinti, melynek szerepe évről évre igazodik a munkaerőpiac és a gazdaság változásaihoz, új igényeihez.” Az elmúlt években részben a tudatosan alacsonyan tartott keresettel is igyekeztek az elsődleges munkaerőpiac felé terelni a közmunkásokat. A kormány egyébként az éves minimálbér-megállapodásokat követően állapítja meg a közfoglalkoztatási béreket, idén ezért csúszott februárra az emelés. Ugyanakkor az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozó, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárság is hirdetett olyan, a versenyszférában való elhelyezkedést konkrétan pénzbeni támogatással ösztönző programot, amely eredményeképp a szaktárca áprilisi, az idei pályázati lehetőséget megnyitó közleménye szerint az elmúlt években mintegy 17 ezren jutottak piaci álláshelyhez. Ez utóbbi program keretében egyébként az érintettek, ha a közfoglalkoztatási jogviszonyuk időtartamának lejárta előtt szereznek versenypiaci állást, akkor elhelyezkedési juttatásban (egyfajta bónuszban) részesülhetnek. Minél hamarabb lép ki az egyén a közfoglalkoztatásból, annál több támogatásra lesz jogosult, mivel a közfoglalkoztatásából hátralévő időre kapja havonta, utólag a támogatást, amelynek havi összege 45 600 forint. Elhelyezkedési juttatásra jogosult az a közfoglalkoztatott is, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt, ezen támogatás napi díjazása 2 ezer forint, ez egy hónapra akár 62 ezer forintot is jelenthet. A BM emlékeztetett arra is, hogy egy 2017-es kormányhatározathoz igazodva csökkentették az elmúlt években folyamatosan, egészen 2020. december 31-ig a közfoglalkoztatottak létszámát. A tárca szerint a jövő évi keretcsökkentést is a közfoglalkoztatottak számának mérséklődése indokolja, a pandémia előtt ugyanis a kedvező munkapiaci helyzetnek köszönhetően esett vissza a programokban részt vevők száma. Vagyis ez alapján nagyon bízik a gazdaság gyors felpattanásában a kormány, amelynek a foglalkoztatásra és a munkanélküliségre is komoly hatása lesz.
Forrás: index.hu