A szolgáltató szektorban 150 ezerből 50 ezren kimaradtak a bérfejlesztésből, ők még mindig nem tudják, hogy idén milyen bérfejlesztésre számíthatnak. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a postások 8 százalékos emelést harcoltak ki tavaly, májusig visszamenőleg, idén 4 százalékos bérfejlesztést kapnak júliustól, és a korábbinál több egyszeri juttatást, ám a Postás Szakszervezet szerint így is rosszabbul keresnek majd, mint a többi állami vállalat dolgozója – derül ki az RTL Klub Híradójából.
A szakszervezet úgy számol, hogy egy kézbesítő sok éves gyakorlattal alig több mint 6 ezer forinttal többet, havi nettó 159 ezer forintot vihet majd haza. Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke szerint nem azzal az ütemezéssel érik el a postások alapbérének növekedését, ahogy tervezték. A postások jövőre 9, 2023-ban 2 százalékos alapbérfejlesztést kapnak. A MÁV-Volán csoportnál 2020-től 10, 2023-tól pedig legalább 5 százalékos alapbéremelésre számítanak, idén viszont egyáltalán nem nő az alapkeresetük, viszont többször is kapnak egyszeri kifizetést, idén összesen 600 ezer forintot. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Híradónak azt mondta, a szolgáltató szektorban 150 ezerből 50 ezren kimaradtak a bérfejlesztésből, ők még mindig nem tudják, hogy idén milyen bérfejlesztésre számíthatnak, és azt sem, hogy a következő években hogyan alakul majd a bérük. A csatorna megkérdezte a kormányt, hogy mikor kaphat béremelést az összes állami alkalmazott. A válaszból ez nem derült ki. Mint írták, csaknem 200 kisebb cégnél az éves bérfejlesztés a 2021. évi üzleti terv alapján önerőből történik.
Forrás: hrportal.hu