A dolgozó szakképzett pályakezdők több mint fele, családtagja, ismerőse segítségével szerzett állást egy kutatás szerint. A szakképzett pályakezdő fiatalok 12 százaléka munkanélküli – írja a 24.hu az MKIK GVI felmérésére hivatkozva.
Fél évvel a végzés után a megkérdezettek 56 százaléka dolgozott, 31 százalékuk továbbra is tanult, 12 százalékuk munkanélküli volt. A dolgozók 83 százaléka egy hónapon belül talált munkát, további 13 százalékuk 1-3 alatt helyezkedett el. A megkérdezettek több mint fele családtagja, ismerőse segítségével szerzett állást, valamint a tanulószerződésnek is nagy szerepe volt az elhelyezkedésben. A dolgozók 63 százaléka a tanult szakmájában kezdett el dolgozni az első munkahelyén. Azok közül, akik teljesen más szakmában terveztek dolgozni, 41 százalékuk később tényleg más szakmában dolgozott, mint amit tanult. „Az MKIK GVI 2019 tavaszán követéses kérdőíves adatfelvétellel vizsgálta meg, hogyan alakul a szakképzett fiatalok pályája 7-8 hónappal a szakképzés befejezése után. A kérdőívet 2900 olyan fiatal töltötte ki, aki 2018 tavaszán végzősként már részt vett a kutatásban” – írja a portál.
Forrás: hrportal.hu