Sok a munkanélküli a járvány jelenlegi időszakában

Hazánkban közel tizenhárom-ezer  fővel dolgoztak kevesebben 2020 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest. Az Európai Unióban csak 5 ország volt, amelynek csökkent a foglalkoztatási rátája, ezek közé a tagállamok közé tartozik Magyarország is.

Hazánkban mintegy 13 ezer fővel dolgoztak kevesebben az említett időszakban. Ennél pedig csak három országban alakult rosszabbul a helyzet. Az EU-ban a 20-64 évesek foglalkoztatási rátája 2020 negyedik negyedévében 72,6% volt, ami 0,3 százalékpontos növekedést jelent 2020 harmadik negyedévéhez képest. Ez azt jelenti, hogy az unió legtöbb országában a munkaerőpiac némileg regenerálódni tudott 2020 negyedik negyedévében a harmadik negyedévhez képest, de azért volt néhány ország, ahol ez nem sikerült. Ahogy az a grafikonon is látszik, a legnagyobb előrelépést Luxemburg és Észtország produkálta. Mindkét tagállamban több mint 1 százalékkal nőtt a foglalkoztatás 2020 negyedik negyedévében a harmadikhoz képest. A két éllovas mellett további 5 ország tudta a foglalkoztatási rátáját több mint 0,5 százalékkal emelni az év végi, vészterhes időkben. Rajtuk kívül további 17 ország volt, ahol vagy stagnál a foglalkoztatás mértéke vagy 0,1 és 0,4 százalék között emelkedni is tudott. A számok tükrében mindez viszont azt is jelenti, hogy marad 5 olyan EU-s tagállam, akik nem tudtak felülni ugyanarra a hullámra, mint a többiek, és esetükben sajnos tovább csökkent a foglalkoztatottak aránya. Sajnos Magyarország is ezek közé az országok közé tartozik. Hazánkban ugyanis 2020 harmadik negyedévéhez képest 0,1 százalékponttal csökkent a foglalkoztatási ráta 2020j negyedik negyedévére. Ezzel az eredménnyel az EU 5 legrosszabbul teljesítő országa közé kerültünk. Magunk mögé csak az osztrákokat, belgákat, szlovákokat sikerült szorítani. Érdemes megfigyelni, hogy a lista hátsó fertályába tartozó országoknak gyűlik meg amúgy is a legtöbb baja a tavaly év végétől felfutóban lévő koronavírus-járvány harmadik hullámával. Ez pedig, ahogy látszik, a munkaerőpiacra is csúfosan rányomja a bélyegét. A magyarországi visszaesés egyébként azt is jelentette, hogy mintegy 13 ezer emberrel dolgozott kevesebb 2020 negyedik negyedévében, mint a harmadik negyedévben.

Forrás:penzcentrum.hu

További cikkek