Sokat kell dolgozniuk a közszolgáknak, mert kevesen vannak. Az Index értesülései szerint a kormány titokban újabb létszámstopot rendelt el a közigazgatásban, a közigazgatási intézményvezetők és miniszterek augusztus 14-én kapták meg

Gyakornoknak jó lenni az EU-banGyakornoknak jó lenni az EU-ban
Az Európai Parlament és más uniós intézmények is változatos álláslehetőségeket kínálnak: pénzügyi, projekt- és programmenedzsment, jogi, kommunikációs, IT, illetve HR területre egyaránt keresnek szerződéses alkalmazottakat. Még gyakornoki programok közül is

Nyári szüneti leállás – nálunk még nem gyakoriNyári szüneti leállás – nálunk még nem gyakori
A magyar cégeknél még egyelőre nem igazán gyakorlat a nyári leállás. A hazai vállalkozásokra szinte egyáltalán nem jellemző az időszakos leállás. Ha mégis beiktatnak egy kis szünetet, az jellemzően maximum

Ennyi magyar még nem dolgozott AusztriábanEnnyi magyar még nem dolgozott Ausztriában
Csúcson az Ausztriában dolgozó magyarok száma, most először százezer feletti. Tovább tart a magyar munkaerő lassú, de biztos kiáramlása Ausztriába. Egyedül németekből dolgoznak kint többen, mint magyarokból. Az EU-s jog

Kényelmes ruhában jobban teljesít a munkavállalóKényelmes ruhában jobban teljesít a munkavállaló
Úgy tűnik, a munkahelyeken egyre nagyobb az elvárás az öltözetet illetően. Egy idei, reprezentatív, 1000 fős online kutatásának eredményei azt mutatják, hogy a munkavállalók 55 százaléka azt állítja: a munkahelyén

Magyarország gazdasága jól teljesítMagyarország gazdasága jól teljesít
Európa élén jár hazánk az éves GDP-növekedést tekintve. Ezt a tempót egy másik gazdaság sem tudta felvenni, a régiós országoknak ugyanakkor sikerült mégis megközelíteni. Az idei második negyedévben is kiválóan

Kurrens munkaerő a mérnök és az informatikusKurrens munkaerő a mérnök és az informatikus
A nyáron sincs ez másképpen, a legjobban a mérnököket és informatikusokat keresik a cégek az új állásokra. Az elmúlt években nyáron visszaesett az álláskínálat, idén már a nyári hónapokban is

Több tízezer állás szűnhet meg a bankoknálTöbb tízezer állás szűnhet meg a bankoknál
Nagymértékű leépítésekre készülnek a bankok, miután az ismét csökkenésnek indult kamatok, a gyenge kereskedési bevételek miatt romlanak kilátásaik, s eközben egyre több munkát lehet automatizálni. Csak március óta mintegy 30

A lengyeleknél sláger a részmunkaidős foglalkoztatásA lengyeleknél sláger a részmunkaidős foglalkoztatás
Lengyelországban sokan előnyben részesítik a fix állással szemben a részmunkaidős foglalkoztatást és a több lábon állást. Noha a teljes munkaidőben való foglalkoztatás adja a legnagyobb biztonságot, egyre többen választanák Lengyelországban

