Sok ápoló hiányzik az egészségügyből, a helyzet évről évre romlik- állítják a szakemberek. Öt évvel ezelőtt ezer lakosra 6,2 ápoló jutott Magyarországon, tavaly már csak 5,3.
Öt évvel ezelőtt még 20-25 ezres volt a hiány. Annyira kevés a szakdolgozó, hogy a kórházak kórtermeket kényszerülnek lezárni. Míg korábban mindig 20-25 ezer ápoló hiányzott az egészségügyi ellátórendszerből, az OECD átlagához képest „mostanra elértük a 40.500-at” mondta Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a szervezete alapellátási kongresszusán a Népszava cikke szerint.
Öt évvel ezelőtt ezer lakosra 6,2 ápoló jutott Magyarországon, tavaly már csak 5,3. A lapnak az egyik nagy centrumkórház szakembere azt mondta, ahol dolgozik, szinte nincs is 40 év alatti ápoló. Sokan pedig a nyugdíjkoron túl is visszajárnak dolgozni – ha nyugdíjba mennének, a megszólaló szerint összeomolhat az ellátás. A Népszava forrása azt mondta, ahol dolgozik, már most is sok osztályon kórtermeket zárnak le, mert nincs elég ápoló.
Nem járható út vendégmunkásokkal pótolni a hiányt
Balogh a fent említett kongresszuson az előadások utáni fórumon azt mondta, a magyar beteggel magyarul kell beszélni, ezért nem járható út, ha indonéz és az egyéb vendégmunkásokkal pótolnák a kieső ápolókat. Arról is beszélt, hogy Magyarországon négy egyetemen képeznek angol nyelven ápolókat, ám ők nem a hazai betegágyak mellé, hanem az unió más országaiba készülnek. De ha csak Ausztriáig mennek, már akkor a hazai bérek dupláját kereshetik. „Az is figyelmeztető jel, hogy az ellátórendszerből egyre jobban kopik ki az a generáció, amely még fogát összeszorítva, teszi a dolgát. Az utánuk érkező Z generáció már többet akar, és nem elégszik meg a mostani munkakörülményekkel.”
Forrás: hvg.hu