Egyre több nő dolgozik az építőiparban és a jövőben jelentősen nőni fog a számuk. Azonban ma még sokan felkapják a fejüket, ha meghallják, hogy valaki nőként, például burkolóként dolgozik, pedig a női burkolók semmiben nem maradnak el férfi kollégáiktól, sőt, például precizitásban akár túl is tesznek rajtuk. Egyre több nő dolgozik az építőiparban és a jövőben jelentősen nőni fog a számuk.
Egyre több nő választja hivatásának az építőipart, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a Mapei Kft-nél a munkatársak több mint harmada nő, és a vállalat idén III. helyezést ért el a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ ) által szervezett „Legjobb Női Munkahely 2020” pályázaton. Már a Magyar Építőipari Szakemberek Közösségének is van női burkoló tagja és korántsem ő az egyetlen, aki nőként ezt a szakmát választotta: a szakmai továbbképzéseken is egyre gyakrabban bukkannak fel a női szakemberek. Lukács Emese a Szakemberközösség tagja, grafikusból lett burkoló. Ma már önállóan vállal munkákat, különösen közel áll hozzá a mozaikozás. Szerinte ebben például a nők jobbak, mint a férfiak, mert precízebbek, jobban van türelmük. Hasonló véleményen van Szabóné Berényi Brigitta burkoló, aki a férjével közösen vállal munkákat, közben építőipari technikumban tanul. Szeretne műemlék épületek felújításával foglalkozni és felépíteni egy profi csapatot, olvasható a Mapei közleményében. Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője. szerint a jövőben jelentősen bővülni fog a női szakemberek száma az építőiparban. A tendenciát erősíti a szakemberhiány, a munkaerőpiac átalakulása, valamint az építőipar egyre nagyobb arányú gépesítettsége, ami a korábbiakhoz képest könnyebbé teszi a munkák egy részét. A szakember úgy véli, hogy a nők megjelenése az iparágban új, friss szemléletet hoz és felgyorsítja az építőipari kultúra fejlődését. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint októberben 14,5 százalékkal meghaladta az építőipar termelése az egy évvel korábbit, az épületek építése 19,7, az egyéb építményeké 9,7 százalékkal nőtt. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke elmondta, az év első tíz hónapjában az építőipar termelési értéke elérte a 4000 milliárd forintot, ez az érték a szakszövetség számításai szerint az év egészét tekintve meg fogja haladni az 5000 milliárd forintot. Közölte, a várakozások szerint teljesít az építőipar, így van rá remény, hogy az ágazat adja majd a GDP csaknem 6 százalékát.
Forrás: haszon.hu