Nem lesz kamatadó az állampapíroknál

A június 1. után kibocsátott lakossági állampapírok esetében eltörölnék a kamatadót a tegnap benyújtott törvényjavaslat szerint. A számítások szerint egymillió forint befektetéssel és az egyes konstrukciók saját futamidejével számolva több tízezer forintot nyerhetünk így pluszban. A lakossági állampapírokkal kapcsolatos tervek és ezek hatásai kiemelt helyet kapnak március 21-ei IWS konferenciánkon.

A törvényjavaslat szerint a magyar állam által kibocsátott és kereskedett lakossági állampapírokból származó jövedelem (kamat, hozam) adómentes lesz, de fontos kikötés, hogy a lakossági állampapírokból származó jövedelem adókötelezettség alóli mentesülését csak a 2019. június 1-jétől kibocsátott papírok esetében biztosítanák. A piacon elérhető lakossági állampapírokkal, egymillió forint befektetéssel a Babakötvényen kívül minden konstrukció esetén több tízezer forinttal több kamat marad a zsebünkben június 1. után, ha elfogadják a javaslatot. A Babakötvény esetén azért nincs eltérés, mert a konstrukció már most is kamatadómentes. Varga Mihály tegnapi javaslatának egy másik újdonsága, hogy a lakossági állampapírok értékesítését kiterjesztenék a lakástakarékpénztárakra is, ezzel az állam egy új értékesítési csatornát vonna be. Az MNB nemrég arról írt, hogy a postán értékesített lakossági állampapírok értékesítési körét is ki kellene terjeszteni az inflációkövető állampapírokra. Tervben van a kincstári értékesítési pontok kibővítése is, egyébként az ezeken keresztüli, illetve a kincstári online vásárlás éri meg a legjobban, mivel a kincstárnál nincs számlanyitási- és vezetési díj, továbbá a tranzakciós illetéket sem kell már januártól 1-től fizetni a számláról egy másik (saját néven lévő) számlára való kiutalás esetén (készpénzfelvétel esetén továbbra is meg kell fizetni az illetéket).

Forrás: portfolio.hu

További cikkek

Kripto-munkaerőpiacKripto-munkaerőpiac

A kriptoeszközök piaci kapitalizációja tavaly a 3000 milliárd dollárt is elérte, így érthető, hogy sokan szeretnének részesülni a legújabb aranylázból. A terület ráadásul különösen alkalmas a távmunka végzésére, a blokklánc