Sokkal lassabban indul majd be a gazdaság, mint amilyen gyorsasággal leállni kényszerült a koronavírus-járvány miatt. A munkaerőpiac is változni fog, a cégeknek már most új stratégiát kell kidolgozniuk – mondta Kott Zoltán, a MELÓ-DIÁK Holding Zrt. igazgatósági tagja az Üzletemnek adott interjúban.
A szakember kérdésre válaszolva elmondta: a turizmusban és vendéglátásban egészen sokkoló helyzet alakult ki a válság első heteiben, nagyon sok dolgozótól kényszerültek megválni, igaz, voltak olyan cégek, amelyek igyekeztek rögtön az elején valamilyen megoldást találni. A kereskedelemben először észrevehető volt a felfutás, néhány üzletlánc még új embereket is felvett, sokakat éppen a vendéglátásból. A „pánikvásárlási” rohamot új eladók, árufeltöltők felvételével tudták állni. Később azonban ezen a területen is visszarendeződést láthattunk. A mai napig hatalmas a bizonytalanság, azt sem tudhatjuk, hogy például jön-e, és ha igen, mikor jön a járvány második hulláma. Jelenleg egy-két hónapra is nehéz tervezni, nemhogy közép- vagy hosszú távra. Szerintem sok cégnek a számolgatás mellett kockáztatnia is kell, hogy hány munkatársát tudja megtartani. Kott Zoltán szerint a magyar munkaerőpiacon több százezer ember veszítette el az állását. Gondolhatnánk, hogy most aztán igazán van kikből válogatni, de a kivárás miatt a cégek többsége nem kíván új dolgozókat felvenni. A járvány előtt sok területen, így a vendéglátásban vagy az építőiparban kimondottan munkaerőhiány volt, egy jó szakácsnak vagy egy építőipari szakembernek komoly igényei lehettek, ha a bérekről tárgyalt. Most ez nincs így, sok munkavállaló annak is örül, ha csökkentett bért kínálnak neki. Talán a logisztikai területen és a futárcégeknél valamivel kedvezőbb a helyzet, ott most több a megrendelés – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy hogyan telik el az idei év, elmondta: sokkal lassabban indul majd be a gazdaság, mint amilyen gyorsasággal leállni kényszerült. A légi társaságok például teljesen más feltételek között kénytelenek majd működni. De az autógyártásban nagyon erős Magyarországon sem egyszerű a kép, hiszen világszerte drasztikusan visszaestek az autóeladások, és nem tudni, hogy mikorra állhat vissza a termelés válság előtti intenzitása. Az idegenforgalomban hasonló a kép, a szükséges óvintézkedések miatt eleve kevesebb vendéget lehet fogadni, sok szállodában egyelőre kevesebb szolgáltatást nyújthatnak, s eleve nagy kérdés, hogy az emberek mennyire mernek utazni. A számtalan nehézség más szolgáltatásokra is rányomja majd a bélyegét 2020-ban és talán még a jövő évben is. A kis és középvállalkozásokkal kapcsolatban hangsúlyozta: – Aki „békeidőben” eredményesen, sikeresen működött, és nem csak két-három hónapnyi tartalékkal rendelkezik, az természetesen könnyebben vészeli át a mostani időszakot. Egyébként már az is nagyon fáj egy munkavállalónak és egy cégnek is, ha kiesik két-három havi bevétel, de ezt még túl lehet élni. Igazán nagy baj akkor van, ha egy-egy vállalkozás ismét teljes költséggel kezd majd üzemelni, bár nincs még elég megrendelése, nem jön még elég vendég. Ezt mind át kell gondolni, új tervek, új stratégiák kellenek.
Forrás: uzletem.hu