Magyarországon a munkaerő-tartalékot szeretnék mozgósítani, valamint tíz év alatt egy millió munkahelyet teremteni. A kormány az átképzéseket is szeretné segíteni.
Válságálló a magyar munkaerőpiac, magas a foglalkoztatottak száma és alacsony a munkanélküliség aránya – mondta az InfoRádiónak a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Czomba Sándor az is közölte, hogy ma már sokszor a munkaerő megtalálása jelent gondot a cégek számára, a kormánynak pedig az a célja, hogy képzéssel, illetve átképzéssel mozgósítsa a még rendelkezésre álló 300 ezres hazai munkaerő-tartalékot.2010-ben „eldördült a startpisztoly”, amikor a kormány a segély helyett a munka alapjára igyekezett helyezni a társadalom alapjait, és 10 év alatt 1 millió új munkahely létesítését tűzte ki célul elsősorban a versenyszférában.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az InfoRádiónak adott interjúban elmondta, korábban 16 százalékos munkanélküliség volt és csak 3,7 millió aktív ember volt a piacon, „utolsók voltunk az unión belül sok szempontból”, mára ebben a mutatón éllovasok közé tartozik Magyarország. „Úgy tűnik, válságálló a magyar munkaerőpiac, hiszen a nehézségek ellenére is azt látjuk, hogy feszes: számos olyan térség van, ahol nem vagy alig találnak megfelelő végzettségű vagy képzettségű munkaerőt” – ecsetelte.
Hogy miként lehet ezt a helyzetet orvosolni, a feszítettséget enyhíteni, illetve hogyan lehet fenntartani a jó számokat, arról azt mondta, a feszes piac általában nem hátrányt, hanem előnyt szokott jelenteni. De nyilván a feszesnek is megvan a hátránya, mert ilyenkor a munkáltatónak nagyon nehéz megfelelő embert találni, és ez a bérekre is eléggé toló hatással van. Úgy látom, az a nagyjából 300 ezres munkaerő-tartalék, ami az országhatáron belül van, elsősorban az ő területükön van feladata a kormánynak; hogy akik tudnak és akarnak dolgozni, őket minden módon, képzéssel és átképzéssel igyekezzünk segíteni” – folytatta Czomba Sándor. Megjegyezte, a következő években olyan beruházások érkeznek Magyarországra, amelyek rengeteg munkahelyet teremtenek, ezek esetében is feladat lesz, hogy magyar munkavállalókkal próbálják a munkaerőpiacot feltölteni.
Forrás: infostart.hu