Hogy hogyan kaphatna valaki fizetés emelést, erre a kérdésre a közgazdások keresték a választ. Knut Wicksell (1851–1926), akit a „közgazdászok közgazdászának” is neveztek, kidolgozta a munkabérek megállapításának elméletét (theory of wage determination). Eszerint a munkavállalót határtermék-bevételének (MRP) megfelelően kell fizetni, amely egyenlő az adott termék árának és az általa termelt mennyiségnek a szorzatával.
Aki tehát óránként több bigyót állít elő, joggal járulhat a főnök elé fizetésemelésért. Szoros összefüggés áll fenn a termelékenység és a kereset között, hiszen ha több a végtermék, a munkaadó magasabb béreket fizethet. Csakhogy ez az elmélet aligha alkalmazható a modern gazdaságra, ahol a munkavállalók teljesítménye kevésbé kézzelfogható. Peter F. Drucker (1909–2005) menedzsmentteoretikus leszögezte, hogy a szolgáltatáson, az oktatáson, az IT-ágazaton és a dizájnon alapuló modern tudásalapú gazdaságban, munkaköri feladataink nehezebben meghatározhatók. A megoldás, hogy széles körben fejlesztjük készségeinket, és megfelelünk a sablonos menedzsmentkövetelménynek – például „céltudatos csapatjátékosok” leszünk.