Milyen igénye van a fiatal munkaerőnek ?

A fiataloknak elsőszámú szemponttá vált a fizetés mértéke, az elismerés és hosszútávú karrierlehetőségek. Változatlanul a nagyvállalatok a legkedveltebb munkaadók. A nők és férfiak közötti bérigény szakadék pedig 20%-ra ugrott derül ki egy országos állásportál kutatásából,  melynek fókuszában a fiatalok (16-28 éves korosztály) munkaerőpiaci preferenciáinak vizsgálata áll.

A kérdőívet kitöltő 3000 fiatalnak 34%-a férfi, 66%-a pedig nő volt. A legnagyobb arányban, 55%-kal a 20 és 23 év közötti korosztály képviseltette magát a válaszadás során. Kitöltőink lokáció szerinti megoszlása 67%-ban fővárosi és 36%-ban vidéki válaszadókból áll össze. A tavalyi évhez hasonlóan idén is 13 szakterület képviselőitől érkeztek válaszok, több mint 40 felsőoktatási intézményből vagy felnőtt szakképzési intézmény hallgatóitól. A kitöltők válaszainak összesítése alapján a versenyképes fizetés a legfontosabb szempont a fiataloknak, ha munkahely választásról vagy elköteleződésről van szó. Továbbá, kiemelten fontos számukra, ha elismeri a munkáltató a jó teljesítményt, és ha van fejlődési- és karrierlehetőség a cégnél.  A kutatásból az is kiderül, hogy a fiatalok számára a legkevésbé fontos szempont, hogy a vállalat nemzetközi háttérrel rendelkezik-e vagy sem. A home office, vagyis otthoni munkavégzés a lista vége felé helyezkedik el, míg a korábbi évekhez képest a cég hírneve jelentősen nagyobb hangsúlyt kapott a pályakezdők preferencia listáján. A nők általában fontosabbnak értékelték a barátságos és befogadó munkakörnyezetet és a vállalat társadalmi felelősség vállalását, mint a férfiak. Ezzel szemben a férfiaknak fontosabb a modern munkakörnyezet és az innovatív technikai eszközök munkavégzés során. A fővárosi kitöltők magasabbra értékelték a vállalat nemzetközi hátterét, az otthoni munkavégzést és a versenyképest fizetést, míg a vidékieknek fontosabb a vállalat társadalmi felelősségvállalása és hírneve. A kutatásban résztvevő fiatalok döntő többsége (59%) helyezkedne el nemzetközi nagyvállalatnál. A válaszadók közel fele válaszolta, hogy hazai nagyvállalaltnál (45%) vagy KKV-nál is szívesen dolgozna (44%). A kitöltők 37%-a gondolkodik saját vállalkozás indításán. Érdekesség, hogy míg a budapestiek 64%-a dolgozna multinacionális vállalatnál, addig a vidékieknek mindössze 52%-a preferálja az ilyen típusú munkáltatókat. Továbbá érdemes megemlíteni, hogy a férfiak 29%-a, míg a nőknek csupán 20%-a dolgozna szívesen a startup szektorban, az innovatív vállalkozói forma legnépszerűbb a 27évesnél idősebbek körében volt. A kutatásban résztvevők összesített átlag fizetési igénye az idei évben 321 800 Ft volt, ami 73 000 forinttal több, mint az előző évben. A kitöltőink legnagyobb arányban (majdnem 24%-ban) a 276 000 – 300 000 közötti sávot jelölték meg számukra vágyott pályakezdő fizetésként. A korosztályokat tekintve a 16-19 éves korosztály átlagosan 309 600 Ft, a 20 és 23 év közöttiek 317 000 Ft, a 24-26 évesek 330 000 Ft, a minta legidősebb korosztálya pedig 336 000 forintos nettó kezdő fizetést határozott meg. Érdekesség, hogy a fővárosi és vidéki kitöltőink átlag nettó fizetési igényének különbsége, tehát bérigény szakadéka 30 ezer forintos. A legmagasabb átlagos fizetési igényeket az IT-s (369 536 Ft), műszaki/ mérnöki (367 156 Ft), valamint az orvos és egészségtudomány (342 417 Ft) területeken várnának. Ezzel szemben a legalacsonyabb igényei a gimnáziumban (237 941 Ft), pedagógusi (269 357 Ft), valamint bölcsész (275 236 Ft) területen tanuló és dolgozó fiataloknak voltak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megkérdeztük a fiatalokat, mely munkaadókat tartják a legvonzóbbnak. A kitöltők azokat a munkahelyeket, ahol szívesen dolgoznának, szabadszavas formában, maximum 5 cég említésével adták meg.Idén a pályakezdők válaszai alapján a legnépszerűbb cégek között telekomunikációs vállalatok, big4ok, bankok, és haza nagyvállalatok is megtalálhatóak voltak. A Zynternship Awards legvonzóbb pályakezdő cégeinek 2022-es pontos toplistája június 9-én a Business Fesztiválon, egy hivatalos díjátadó keretében kerülnek kihirdetésre.

Forrás: profitline.hu

További cikkek