Milyen állásokat keresnek a legjobban?

Aki csak 4 vagy 6 órában tud dolgozni, annak is sok lehetősége van most válogatni: lehet ügyélszolgálatos, könyvelő, IT, de gyártással foglalkozó munkát is találni részmunkaidőben. Az utóbbi egy évben az infláció elkerülhetetlenül is része lett a mindennapoknak: hónapról hónapra egyre többet hagyunk ott a boltban ugyanazért, miközben a statisztikák alapján a drágulás még mindig tovább nő, azt pedig nem tudni, mikor lassulhat az árnövekedés üteme.

A Pénzcentrumnál annak jártunk utána, mekkora most az érdeklődés a részmunkaidős állásokra, illetve milyen munkakörökbe lehet jelentkezni, ha valaki csak napi 4 órában tud dolgozni. Ugyan a munkaerőpiac egyre feszesebb, ettől függetlenül például a turizmus-vendéglátásban továbbra is nagyon sok a szabad hely, úgyhogy aki pluszbevételt szeretne, annak itt érdemes körülnézni. A Trenkwalder viszont kérdésünkre a témában azt válaszolta, hogy sok a jelentkező is ezekre a munkákra, ugyanis hagyományosan sok diák ezen területen keres nyári munkát. Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója arról számolt be a Pénzcentrumnak, hogy viszonylag sok részmunkaidős állás van irodai munkakörökben, ezek főleg az adminisztráció és az ügyfélkiszolgálás területén jelennek meg. Ilyenek például a telefonos operátor, a recepciós, az adminisztrátor, a bérszámfejtő, a kiskereskedelmi eladó vagy a banki ügyintéző, illetve a különböző értékesítési munkakörök is. Náluk jelenleg a legnépszerűbb részmunkaidős állások a call centeres és az ügyfélszolgálatos pozíciók. Ilyen munkaköröknél jól jön az idegen nyelvek ismerete, ugyanis a multik hajlandóak magas fizetést kínálni a különleges tudásért. Az irodai részmunkaidős állások a jelentkezők körében is népszerűek. A Profession.hu például arról számolt be, hogy a legtöbben a marketing, média és PR kategória hirdetéseire jelentkeznek, ezt követi az adminisztráció, az asszisztens és irodai munka. Ezen kívül népszerűek még a szállítás, beszerzés, logisztika munkaterületek, valamint a jog és jogi tanácsadás, az értékesítés és kereskedelem, majd az ügyfél- és vevőszolgálat. Jól látható, hogy elég sokszínű, milyen típusú munkakörök iránt érdeklődnek a négyórás munkát keresik. Aki most nyárra keres plusz bevételi forrást, az jó helyzetben van, ugyanis a kereskedelemben és a vendéglátóiparban sok a munkalehetőség. Idén ráadásul két év Covid miatti kényszerszünet után újra ígéretes nyár elé néz a turizmus, úgyhogy érdemes ezeken a területeken körülnézni. Az euJOBS-nál az öt legnépszerűbb ágazat a kereskedelem, a vendéglátás, a turizmus-rendezvényszervezés, a logisztika és a gyártás. Ezek közül a rendezvényszervezésben vannak a legjobb fizetések, itt akár 1500–2000 forintos órabért is lehet kapni. A legnagyobb fizetési igényekkel és fizetésekkel továbbra is az IT szektor büszkélkedhet, de a kereskedelemben is elég versenyképesek a bérek, ha a jutalékokat is figyelembe vesszük. Az IT mellett egyébként sok helyre keresnek részmunkaidőben asszisztenst vagy gyakornokot, de szintén nagy az igény a HR toborzókra is. A diákmunkások órabére 1500-2500Ft/óra között mozognak jellemzően attól függően, milyen a végzettség a tapasztalat szükséges az adott munkakörben, illetve melyik szektorról beszélünk. Sok esetben többet kereshet óradíjra vetítve a részmunkaidős foglalkoztatottak, mint a teljes foglalkoztatásban lévők egy-egy hiányszakma esetében mivel a jelöltek száma alacsonyabb mint a teljes munkaidős foglalkoztatásra jelentkezők esetében” – árulta el Rudi Péter a Trenkwaldertől a Pénzcentrum megkeresésére. A sokat emlegetett munkaerőhiány egyébként jobb alkupozíciót biztosít azoknak, akik most szeretnének kiegészítő állást keresni: „A munkaerőhiány a központi régióban sajnos egyre jobban előtérbe kerül minden szektorban, a munkavállalók pedig az infláció és a gazdasági helyzet miatt egyre erősebb igényeket támasztanak a munkáltatók felé” – reagált az euJOBS erre a kérdésünkre. Érdemes a hiányszakmák között körülnézni, hiszen itt jobb helyzetben vannak az álláskeresők, hogy magasabb fizetést vagy rugalmasabb munkafeltételeket alkudjanak ki maguknak. Egyelőre a munkaközvetítők tapasztalatai alapján a részmunkaidős állások iránt a diákok, a kismamák, a nyugdíjasok és a megváltozott munkaképességűek érdeklődnek. Az ő foglalkoztatásukban nagy potenciál rejlik, ugyanis a jelenlegi munkaerőhiány, valamint a munkaerőpiac növelésében kulcsszerepük lehet. Ehhez viszont a foglalkoztatói oldalról kompromisszumkészségre van szükség, hogy minél több részmunkaidőben is elvégezhető munkakört alakítsanak ki.

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek