Egyelőre nem figyelnek kellőképpen a fiatalok igényeire a munkaadók, pedig érdemes figyelembe venni az elvárásokat. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Y és Z generációt vizsgáló komplex kutatásában kétezer fiatalt és háromszáz munkaadó céget kérdeztek meg.
A cégek hiányolják a fiatal dolgozók részéről a lojalitást, de a cégek jelentős része mégsem tesz különösebb erőfeszítést ennek felépítése érdekében. Pedig az anyagi juttatások mellett a fiatalok számára kiemelten fontos motivációs elem a vezetői visszajelzés, mentorálás. Nagy Elek, a BKIK elnökének kezdeményezésére a kamara folyamatosan figyelemmel kíséri a budapesti vállalkozások munkaerőpiaci helyzetének alakulását. A megkérdezett vállalkozások közel egyharmada jelezte, hogy nehézséget okoz számára a megfelelő munkaerő megtalálása és elkötelezése. Ez többek között az életkorból adódó szocializációs jellemzőkre és generációs különbségekre vezethető vissza. „Az újabb generáció ugyanis a munkavállalás terén is felhasználóként gondolkodik: igénylik a fogyasztói előnyöket, és ha nem részesülnek ebből, akkor könnyen váltanak munkahelyet” – mondta Szányi Gabriella, a BKIK kommunikációs vezetője. Hozzátette: „a kutatásból kiderül, hogy gyakran olyan helyzeteket keresnek, amelyekből bármikor gyorsan és magyarázat nélkül kiléphetnek: de ez nem azért van, mert hiányzik belőlük a munkakedv, hanem mert nem kapnak kellő motivációt”. A munkahelyváltoztatás leggyakoribb oka, hogy máshol magasabb fizetést, vonzóbb juttatásokat ígértek, de gyakran megjelölt ok volt az is, hogy nem volt lehetőségük az előre lépésre, fejlődésre: ezt a munkahelyet váltó Z generációsok 42, és az Y generációsok 39 százaléka említette. A cégek számára tehát nem a fiatal munkaerő megszerzése, hanem a megtartása a nehezebb feladat. Az Y-Z generációsok alapvetően online tájékozódnak, így leghatékonyabban az internetes álláskereső oldalakon érhetők el. A kutatás szerint meglehetősen magasnak érzik az álláshirdetésekben felsorolt elvárásokat, ami gyakran elbátortalanítja őket. A fiatal munkakeresők számára az álláshirdetések legfontosabb eleme a munkabér, mert ez biztosítja számukra a vágyott függetlenséget és az anyagi jólétet. Ezt követi a pontos feladatok listája, majd a munkavégzés helye. Válaszaik alapján nagymértékben igénylik, hogy a munkahelyük ne csak fizetést, hanem identitást is adjon nekik, ezért megtartásukban fontos szerepet játszik a munkáltatói márka kiépítése. A megkérdezett cégek általában jól érzékelik az Y-Z generáció elvárásait a munkahelyükkel kapcsolatban, viszont alábecsülik a külső megerősítések jelentőségét. A fiatalok ugyanis közvetlen vezetőjüktől várják, hogy visszajelzésekkel segítse fejlődésüket és fenntartsa motivációjukat. Jó hír viszont, hogy a cégek közel fele támogatja dolgozói szakmai továbbképzését, történjen ez akár belső tanfolyamok formájában, vagy külső képzőhelyek közreműködésével.
Forrás: mmonline.hu