Megváltozik az értékbecslői foglalkozás

Átalakul az értékbecslői szakma, a szakembereknek nem kell kimenniük az ingatlanhoz, nem kell felvinniük az eredményeket a rendszerbe, az alapadatokat egyből fogják látni a bankok és könnyebben meghatározhatják az ingatlanok becsült értékét. A Pénzügyminisztérium rendeletmódosításának értelmében a jövőben lehetségessé válik a statisztikai alapú ingatlan-értékbecslés, de a lakásérték 80 százaléka helyett annak 60 százalékáig lehet majd eladósodni vele.

Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa felhívta rá a figyelmet, hogy egyelőre csak Budapesten, az agglomerációban, megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban vehető majd igénybe az új szolgáltatás és csak a tipizálható ingatlanoknál, amilyenek például a 150 négyzetméter alatti lakások is. A szakember szerint az értékbecslők munkája átalakul, az egyszerűsítéssel az ingatlanvásárlók pénzt takarítanak meg. A magyar kormány még tavaly novemberben jelentett be több olyan intézkedést is, amelyek egyszerűbbé, olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a lakáshitelek felvételét. Ennek értelmében már akkor tudni lehetett, hogy 2021-ben egyszerűsödni fog a közjegyzői ügyintézés, melynek részletei a napokban jelentek meg a Magyar Közlönyben. A pénzügyminisztériumi rendeletmódosítás több kikötést is alkalmaz a statisztikai alapú ingatlan-értékbecslés alkalmazásával kapcsolatban. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa elmondta, a rendelet egyik legfontosabb eleme, hogy az eddigi 80 százalék helyett csak a lakásérték 60 százalékáig lehet eladósodni vele, aminek érthető okai vannak. „Még a tipizálható ingatlanok, így egy lakótelepen található több ezer, gyakorlatilag egyforma alapterületű, hasonló paraméterekkel rendelkező panellakás esetében is lehetnek lényegi eltérések. A 60 százalékos határral úgymond kellő ráhagyást hagynak a hitelekre annak érdekében, hogy később senkit ne érjen kellemetlen meglepetés a törlesztés ideje alatt” – magyarázta a szakember. Felhívta rá a figyelmet, hogy a statisztikai alapú értékbecslésnek nincsen semmilyen költsége, tehát ez az összeg az ingatlanvásárlók zsebében marad. Ugyanakkor, ha valaki el akar térni ettől annak érdekében, hogy nagyobb értékű hitelt vehessen fel, ezt továbbra is igényelheti, de ahogy eddig, úgy ezután is ki kell fizetnie az értékbecslési díjat. A szakembereknek nem kell kimenniük az ingatlanhoz, nem kell felvinniük az eredményeket a rendszerbe, az alapadatokat egyből fogják látni a bankok és könnyebben meghatározhatják az ingatlanok becsült értékét. A GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa azt mondta, az értékbecslői szakma nem szűnik meg, de átalakulhat, mivel a nagyvárosokban ezen túl többségben statisztikai alapon becsülik meg majd az ingatlanok értékét. Azt kizártnak tartja, hogy ők emiatt munka nélkül maradnának, vagy leépítések kezdődnének a közeljövőben.

Forrás: uzletem.hu

További cikkek