Megtorpanhat a foglalkoztatás az idén

Foglalkoztatás statisztika

A foglalkoztatás emelkedése megtorpanhat Magyarországon az idei évben,  a munkanélküliek aránya emelkedhet, majd 2024-ben ismét folytatódhat. Ugyanakkor az Oeconomus szerint az elmúlt időszak a hazai munkaerőpiac stabilitását is megmutatta.

A KSH adatai alapján 2022 novemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,706 millió fő volt, 29 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 2022. szeptember–novemberi időszakban a tavalyi azonos hónapokhoz képest a hazai munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma 26 ezerrel, a külföldön dolgozóké 16 ezerrel nőtt, a közfoglalkoztatottaké pedig 16 ezerrel csökkent. Így a 15–74 éves korcsoport foglalkoztatási rátája újabb rekordot ért el, 66,9 százalékon állt. Eközben a 15–64 évesek közül 4,597 millióan minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,6 százalék volt.

Az elmúlt években a hazai munkaerőpiacot inkább munkaerő-hiányos állapot jellemezte, így a férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2,434 millió főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79 százalék volt. Ugyanakkor azokban a társadalmi csoportokban, amelyek esetében általánosságban jellemzőbb az alacsonyabb mobilizáció, és így nagyobb eséllyel képeznek munkaerőpiaci tartalékot, emelkedett a ráta. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma tízezerrel, 2,163 millió főre, a foglalkoztatási arány 0,7 százalékponttal, 70,2 százalékra nőtt. A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 277 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal, 28,2 százalékra emelkedett, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,5 százalékponttal, 66,9 százalékra bővült.

Csökkent a gyermekek aránya

Magyarországon az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent a foglalkoztatott nélküli háztartásokban élő 0–17 éves gyermekek aránya. Az arány 2010-ben még 15,1 százalék volt, 2021-re 4,8 százalékra mérséklődött. Szintén jelentős javulás ment végbe a foglalkoztatott nélküli háztartásokban élő 18–59 évesek esetében, ahol a 2010-es 13,3 százalékról 2021-re 4,9 százalékra csökkent a mutató. A foglalkoztatottak száma az elmúlt évtizedben lényegében 900 ezer fővel emelkedett, ami megközelít a kormányzat egymillió fős munkaerőpiaci bővülési terveit. Így a hazai foglalkoztatási ráta a 15–64 éves népesség körében a 2010 eleji 55,8 százalék körüli értékről emelkedett 74,5 százalékra, közel 20 százalékpontos javulással.

Nemzetközi adatok

Nemzetközi viszonylatban is kedvezők voltak a trendek az elmúlt évtizedben. Az Európai Unióban 62,6 százalékról 69,9 százalékra bővült a foglalkoztatás, 7 százalékpontot emelkedett. Az Amerikai Egyesült Államokban a foglalkoztatási ráta 58 százalékról 60 százalékra nőtt. Az előző évek nemzetközi válsághullámai – közöttük az orosz–ukrán háború, az európai szankciók, illetve az ezek nyomán kialakult energiaválság, az infláció drasztikus emelkedése és a háztartási és vállalati rezsiköltségek elszállása – miatt a kilátások már borúsak. Ilyen módon a hazai munkaerőpiac feszessége is enyhülhet.

Forrás: index.hu

 

További cikkek