A Z generációnak már komoly elvárásai vannak a munkahelyét illetően, alapnak tekinti, hogy a legmodernebb technológiát használhassa. A Dell friss, a 2000 után születettek preferenciáit mérő felmérése szerint a fiatalok konkrét elképzelésekkel rendelkeznek arról, hogy hol szeretnének dolgozni, és a pénz már nem az egyetlen motivációs tényező számukra. Magyarország erősen lemaradt a digitalizációban és az ilyen irányú fejlesztésekben, ezért nehéz a fiatalok elvárásainak megfelelni.
A fiatalok 56 százaléka úgy látja, hogy a digitalizáció teljesen átformálja a világot, enélkül a tudás nélkül dolgozni a jövőben lehetetlen lesz. Ezt arra alapozzák, hogy a mostani 16-23 évesek szerint a munkavégzés nagy részében robotokkal és gépekkel kell majd dolgozniuk. Nem meglepő, hogy 32 százalékuk úgy látja, hogy a területen képzett emberek lesznek a jövő vezetői. A szakemberek szerint összeomlás is jöhet a magyar munkahelyeken, miután a munkáltatóknak a legnagyobb kihívást épp a digitalizáció jelentheti. A fiatalok 80 százaléka már a tanulmányai során is használt okostelefont, 69 százalékuk a középiskolában is laptopon tanult, de 13 százalékuk még a 3D-nyomtatókhoz is ért – saját bevallása szerint – a munkahelyüktől is elvárják, hogy csúcstechnológiás eszközökön dolgozhassanak. 53 százalék állásválasztásában döntő szempont lenne, hogy a legújabb berendezéseket használhassa, 38 százalék számára nem ez a legfontosabb, de számításba venné az elhelyezkedésekor.A 2000 után születettek ráadásul más elvárásokkal is rendelkeznek: 46 százalék olyan helyen állna munkába, ahol részt vesz a technológia fejlesztésében. Ez viszont globálisan rossz hír a termelővállalatoknak, mivel az idővel nyugdíjba menő baby-boomer generáció – itthon a Ratkó-korszak gyerekei – helyére nehezebben találnak utánpótlást a szalagok mellé. Már pedig a probléma világszerte egyre égetőbb, itthon 2021-ig közel 1 millió ember éri el a nyugdíjkorhatárt.
Forrás: napi.hu