Lehet választani a sok munkahelyből

A feladott álláshirdetések száma alapján a fővárosban keresik a legtöbb új kollégát, azonban a legnagyobb százalékos növekedés Somogy megyében volt, ahol három hónap alatt megduplázódott a nyitott pozíciók száma. Az első negyedéves tapasztalatok szerint 66 százalékkal nőtt az álláshirdetések száma. Az egyik állásportál  közlése szerint az intenzív növekedés leginkább Somogy, Pest és Tolna megyére volt jellemző, de a legkevésbé aktív Nógrád megyében is 14 százalékos volt a bővülés.

A vendéglátás és a szakmunkás hirdetések gyarapodnak leginkább. Ezt követik a szak-, betanított- és segédmunkás, valamint az adminisztrációs terület hirdetései. A legkisebb növekedés az építőipar és az IT-programozás területein volt megfigyelhető. A vizsgált három hónapban 15 százalékkal csökkent a munkavállalók jelentkezése, bővülés elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint Baranya és Hajdú-Bihar megyében mutatkozott. A vendéglátás, hotel, turizmus kategóriákban feladott hirdetéseknél mérhető a legintenzívebb növekedés a jelentkezők számában, amit az oktatás, tudomány, valamint a cégvezetés és menedzsment követ, majd az üzleti támogató központok. Az év elején a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a legkevesebb jelentkezőt a mérnök, a bank, biztosítás, bróker és az IT-programozás területén toborzók jegyezték.

Forrás: magyarnemzet.hu

 

További cikkek