Hogy pontosan mennyi pilóta hiányzik a légitársaságoknál, nehéz megmondani, de egyes becslések szerint sok tízezer lehet a számuk. Az egyik legnagyobb charter légitársaság 100, a Ryanair pedig akár 500 pilótát is azonnal felvenne, de például a kínai polgári légi közlekedésből 100 ezren hiányoznak.
Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke a Népszavának elmondta: az Egyesült Államokban már több repülőtársaság is kénytelen volt csődöt jelenteni azért, mert nem volt a működéséhez elegendő számú pilótája, és európai, ázsiai versenytársak sincsenek könnyebb helyzetben. Úgy vélte, jövőre még égetőbb lesz a pilótahiány, ami akár az iparág fejlődését is korlátozhatja, lefékezheti. A helyzet azért állt elő, mert a légitársaságok nem törődtek az utánpótlással, s most tűzoltásként igyekeznek betanítani a leendő pilótákat.
Forrás:adozona.hu