A lakhatási támogatást a legalább 6 hónapra szóló és heti legalább 20 órás munkaviszonnyal rendelkezők vehetik igénybe, ha állandó lakóhelyük legalább 60 kilométerre esik a munkavégzés helyétől. Eddig mintegy 12 ezer ember számára biztosított lakhatást és ezzel kenyérkeresetet az álláskeresők mobilitását ösztönző támogatás, amely folyamatosan igényelhető a kormányhivataloknál – közölte Bodó Sándor.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a program fejenként és havonta akár 100 ezer forinttal járul hozzá a lakásbérlés költségeihez az állandó lakóhelytől távolabb eső településen. Az államtitkár a részleteket ismertetve elmondta, a támogatást a legalább 6 hónapra szóló és heti legalább 20 órás munkaviszonnyal rendelkezők vehetik igénybe, ha állandó lakóhelyük legalább 60 kilométerre esik a munkavégzés helyétől. A támogatás legfeljebb tizenkét hónapon keresztül jár, személyenként havonta akár 100 ezer forintot is jelenthet. Ha egy ingatlant több közeli hozzátartozó egyszerre vesz igénybe, és közülük legalább ketten megfelelnek a lakhatási támogatás feltételeinek, a juttatás havi összege akár 150 ezer forint, három hasonló támogatott esetében pedig mintegy 200 ezer forint is lehet. Az összegek a bérleti díjra és a kapcsolódó kiadásokra – például rezsire, közös költségre, lakásbiztosításra – fordíthatók. A lakhatási támogatás nem folyósítható arra az időszakra, amelyben a támogatott rendszeres havi bruttó munkabére meghaladja a kötelező legkisebb munkabér háromszorosát.
Forrás: piacesprofit.hu