A diákszövetkezetek előrejelzése szerint nem lesz annyi munkalehetőségük a fiataloknak mint amennyi volt a koronavírus járvány előtti időszakban. Jóval kevesebben jelentkeztek a diákok munkára a szövetkezeteknél.
A diákszövetkezeteknél egyes területeken több mint 70 százalékkal csökkent a diák munkavállalók száma. A járványban érintett szektorokban értelemszerűen diákmunka sincs, ilyenek a mozik, a vendéglátás és a turizmus – mondta a Világgazdaságnak a Meló-Diák Iskolaszövetkezet cégvezetője. Tapasztalatai szerint a legtöbb irodai munka esetében a diákok számára is meg tudták oldani a home office-t, ott pedig még nőttek is az igények, ahol a feldolgozóipar átállt a fertőtlenítőszerek előállítására. A diákok átlagos órabére bruttó 1300–1400 forint (ebből 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni), ami nem számít rossz fizetésnek a 926 forint minimális órabérhez képest. Az IT-s munkákkal óránként bruttó 1800–2000 forintot vagy még többet lehet keresni. A Meló-Diáknál évente jellemzően 40 ezer diák vállal munkát országszerte, a nyári hónapokban pedig 10-15 ezer. Márciusban a munkák 70-80 százaléka teljesült az eredeti megállapodásokhoz képest, áprilisban már csak az 50-60 százaléka. A Világgazdaságnak nyilatkozó diákszövetkezetek szerint a május és a június a diákmunka-keresés csúcsidőszaka. Hozzátették, hogy az állásokra jellemzően online lehet jelentkezni, és az állásinterjúk is valamilyen IT-csatornán zajlanak.
Forrás: infostart.hu