Idén szeptember végén az Országos Képzési Jegyzék már módosult, korábban több mint hétszáz szak szerepelt ebben, most a módosítás után 174 alapszakma maradt – számol be a HelloVidék.hu. 2020 szeptemberétől egy újabb kifejezést kell megismerniük a nyolcadik osztályos tanulóknak és szüleiknek.
A szakképzés és az ahhoz tartozó oktatási rendszer évek óta fontos téma, a pályaorientációs szakemberek sokat tesznek azért, hogy a fiatalok és szüleik számára vonzóvá tegyék a szakiskolákat. Az ágazati készségtanácsok, amelyekben zömében nagyvállalatok, különböző cégek voltak, 1-1 ágazatnál megfogalmazták, hogy melyek azok az alapszakmák, amelyre a gazdaságnak szüksége van. Ezért ezeket fogják majd oktatni a technikumokban és szakképzőiskolákban jövő szeptembertől, közölte Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója. A változásának legfontosabb pillére, hogy a kínálat vezérelt szakképzésről áttérjenek a kereslet vezérelt szakképzésre: a technikumba azokat a diákokat várják majd, akik felsőoktatásban szeretnének tovább tanulni, a szakképző iskolákban pedig a szakmák mestereit szeretnék képezni.
Forrás: penzcentrum.hu